Szigorító intézkedéseket hozott több latin-amerikai és arab-félszigeti ország

Forrás: MTI2020. 03. 13. 9:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több latin-amerikai ország is intézkedéseket hozott csütörtökön az új koronavírus terjedésének lassítása érdekében, leállítottak Európába induló és onnan érkező légi járatokat, betiltottak sok nyilvános rendezvényt, és bezártak iskolákat. További szigorító intézkedéseket hozott több arab-félszigeti ország is, Ausztráliában pedig Peter Dutton belügyminiszterről is kiderült, hogy fertőzött.

Dutton péntekre virradóra jelentette be, hogy a koronavírus-tesztje pozitív lett. A politikus jelenleg az északkelet-ausztráliai Queensland állam egyik kórházában van. Az országban jelenleg 156 fertőzött van, szakértők nem zárják ki azonban, hogy a Föld déli félgömbjén hamarosan kezdődő téli időszak alatt ez a szám jelentősen nőni fog. Ausztráliában a vírusnak eddig három halálos áldozata van.

A kenyai egészségügyi miniszter bejelentette, hogy Kenyában is van már halálos áldozata a járványnak. Mutahi Kagwe újságíróknak azt mondta, a nő az Egyesült Államokból tért vissza Kenyába Londonon keresztül. A járvány megjelent Ghánában és Gabonban is.

Kazahsztánból szintén bejelentették az első fertőzöttet. Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök felszólította a kormányt, nyújtson pénzügyi támogatást a vállalatoknak, hogy a csütörtökön elrendelt iskolabezárás miatt a gyerekekkel otthonmaradt dolgozók fizetett szabadságra mehessenek. A kazah kormány ezenkívül 300 milliárd tengét (körülbelül 225 milliárd forint) fordít infrastrukturális fejlesztésekre, a munkanélküliség csökkentése érdekében.

Dél-Koreában a korábbiaknál kevesebb jelentés érkezett új fertőzöttekről, egészségügyi tisztségviselők azonban óvatosságra intenek. Az ázsiai ország 10 új fertőzöttről számolt be, köztük egy francia állampolgárról, aki hétfőn érkezett Dél-Koreába. A dél-koreai betegségmegelőző központ (KCDC) adatai szerint az országban jelenleg összesen 7979 fertőzött van.

Argentína, Bolívia, Paraguay, Peru, Costa Rica és Honduras egy nappal azután hozta meg korlátozó intézkedéseit, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította az új koronavírus terjedését, és hogy az Egyesült Államok korlátozta az Európából érkezők beutazását.

Mexikó viszont azt közölte csütörtökön, hogy nem tervezi korlátozni külföldi turisták belépését az országba, ellentétben északi szomszédjával.

Portugáliában a kormány elrendelte az ország összes oktatási intézményének bezárását a jövő héttől április 9-éig, függetlenül attól, hogy állami vagy magánintézményekről van szó.

Bahrein azzal vádolta meg csütörtökön Iránt, hogy „biológiai agressziót lövet el” a bahreini állampolgárok ellen, mert egyrészt enyhébb adatokat közöl a járvánnyal kapcsolatban, másrészt határőrei nem pecsételnek bele az Iránban járó bahreini állampolgárok útlevelébe, így hazájuk hatóságai nem tudják azonosítani őket.

Omán és Szaúd-Arábia tovább korlátozta az emberek utazását, hogy lassítani próbálja a vírus terjedését. Omán vasárnaptól nem ad ki beutazási turistavízumot, és nem enged kikötni az ország kikötőiben külföldi turistahajókat. Szaúd-Arábia kiterjesztette azoknak az országoknak a körét, amelyekbe nem utazhatnak állampolgárai: ezek az Európai Unió tagországai, Svájc, és 11 ázsiai, illetve afrikai ország.

Vírusfertőzöttnek diagnosztizálták Justin Trudeau kanadai miniszterelnök feleségét, Sophie Gregoire Trudeau-t – közölte csütörtökön a miniszterelnöki hivatal szóvivője. A first lady „jól érzi magát”, de karanténban marad egy ideig. A kormányfő vírustesztje negatív, de 14 napra őt is elszigetelik – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.