Szijjártó Péter: Továbbra sem tudunk koronavírussal fertőzött magyar állampolgárról

Forrás: Facebook2020. 02. 11. 14:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírussal kapcsolatban tájékoztatott közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Azt hiszem, teljes mértékben érthető, hogy a világ közvéleményét ma leginkább a koronavírus és az abból fakadó egészségügyi kihívások foglalkoztatják. Így vannak ezzel a magyar diplomaták is, akiknek ilyenkor az a feladatok, hogy a külföldön tartózkodó és ott ne adj' Isten bajba kerülő magyar embereken segítsenek. Sajnos volt egy ilyen esetünk az elmúlt időszakban a Fülöp-szigeteken is, ahol egy magyar hölgy koronavírusra utaló jelekkel került kórházba. Rajta mind a két tesztet elvégezték, és hála Istennek mindkettő negatív lett, így az orvosok szakvéleménye szerint nem fertőzött vírussal, így a kórházat el is hagyhatja. Természetesen vele eddig is kapcsolatban álltunk és ezután is kapcsolatban maradunk – mondta a Facebook-oldalán közzétett videóban a külgazdasági és külügyminiszter.

Japánban egy egész hajót helyeztek karanténba. Ott sajnos most már 135-en fertőződtek meg a vírussal. Ott is van három magyar állampolgár, velük is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Szerencsére jól vannak, tünetmentesek. Reméljük, ez így is marad, és akkor február 19-én, a karantén hivatalos lejártakor, elhagyhatják majd egészségesen a karanténba zárt hajót. Kínában összességében egyébként a konzuli védelemre regisztráltak száma 188. Velük is igyekszünk folyamatosan kapcsolatot tartani és hogyha valaki bajba kerül vagy segítségre szorul, akkor ugyanúgy segíteni fogunk neki, mint segítettünk korábban a bajba került magyar embereknek – jelentette ki Szijjártó Péter.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.