Dákoromániát emleget a szobor, amit a pápa tiszteletére avattak

A művet kedden délután Bukarestben leplezték le Ferenc pápa tavalyi romániai látogatásának emlékére.

Forrás: kronikaonline.ro2020. 06. 18. 14:48
null
Fotó: kronikaonline.ro
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szobrot avattak kedden délután Bukarestben Ferenc pápa tavalyi romániai látogatásának emlékére. A szoboravatás ugyanakkor nem csupán azért visszás, mert még élő egyházfő képmását állították fel, hanem azért is, mert a talapzaton a pápa „dákoromániai” látogatásáról szóló felirat olvasható.

A katolikus egyház fejének mellszobrát a bukaresti római katolikus érsekség állította a román főváros önkormányzatával és a Romániai Apostoli Nunciatúra – azaz a vatikáni képviselet – közreműködésével.

A művet Miguel Maury Buendía apostoli nuncius, Aurel Percă bukaresti érsek, Daniel Tudorache, Bukarest I. kerületének polgármestere és Oana Zaharia, a műemlékek és idegenforgalmi örökség kezelésével megbízott hivatal igazgatója leplezte le. A Darie Dup képzőművész készítette alkotás avatásán Miguel Maury Buendía pápai nuncius arról beszélt: a szobor „folyamatos emlékeztető” a pápa történelmi romániai látogatására.

Az avatást Klaus Iohannis államfő is üdvözölte, üzenetét Sergiu Nistor államfői tanácsos tolmácsolta. Eszerint a szobor a pápa románoknak tolmácsolt meleg hangú üzenetére és az emberségre, a szeretetre és hitre való felhívására emlékeztet. Az eseményen beszédet mondott Victor Opaschi egyházügyi államtitkár is, aki arról beszélt: háromnapos látogatása során a pápa a béke, a harmónia, a testvériség, a szociális kohézió és befogadás üzenetét tolmácsolta, felhívva a figyelmet a szükségben szenvedőkre. A szentatya látogatását nem csupán a katolikus egyház számára nevezte sikernek, hanem az egész romániai társadalom számára, amely a béke és a lelki párbeszéd hírvivőjeként fogadta Ferenc pápát.

Fotó: kronikaonline.ro

A szoboravatás után feltűnést keltett, hogy a talapzaton latinul az áll: Papa Franciscus in Dacoromania, vagyis Ferenc pápa Dákoromániában. A felirat sokak körében okozott megütközést. Hivatalos források azért választották ezt a megnevezést, mert a hivatalos vatikáni dokumentumokban a 19. század közepén – amikor még nem létezett Románia nevű állam – ezt a megnevezést használták a románok által is lakott területekre.

Mint ismeretes, Ferenc pápa tavaly május 31. és június 2. között járt Romániában, és több más helyszín mellett Csíksomlyóra is ellátogatott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.