Szomorú „német valóságról” beszélt a szocdem külügyminiszter

Heiko Maas szerint „a túlnyomó többség azt akarja, hogy Németország nyílt és demokratikus ország legyen”.

Forrás: MTI2020. 10. 09. 16:11
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szélsőjobboldali terror a Németországot fenyegető legnagyobb veszély – jelentette ki a német külügyminiszter pénteken, a hallei zsinagóga elleni támadás első évfordulóján.

Heiko Maas a két ember életét kioltó fegyveres merénylet évfordulójára időzített nyilatkozatában rámutatott, hogy Németországban átlagosan huszonnégy percenként követnek el bűncselekményt szélsőjobboldali indíttatásból.

„Ezek nem egyedi, elszigetelt esetek, hanem a szomorú szélsőjobboldali valóság” – fogalmazott a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa.

A lakosság védelme ugyan állami feladat, de minden egyes ember feladatai közé tartozik, hogy „hangosan és érthetően” ellentmondjon a mindennapokban előforduló rasszizmusnak – tette hozzá a miniszter.

Aláhúzta: „a túlnyomó többség azt akarja, hogy Németország nyílt és demokratikus ország legyen”, és ez a többség nem maradhat csendben, mert „éppen a mi hallgatásunk erősíti fel az uszítók hangját”.

Halléban 2019. október 9-én egy felfegyverzett német férfi megpróbált bejutni a helyi zsinagógába, amelyben 70-80 hívő tartózkodott, a legfőbb zsidó vallási ünnep, a jóm-kipúr, az engesztelés napja alkalmából.

A hatóságok megállapítása szerint a férfi szélsőjobboldali, antiszemita indíttatásból tört a hívők életére. Korábbi hasonló terrorcselekményeket akart utánozni, és arra akart bíztatni másokat, hogy kövessék példáját, ezért a támadás előtt az interneten közölte szándékát és közzétett egy kiáltványt.

A Szász-Anhalt tartományi város zsinagógájának kapuján nem tudott áthatolni, és az épület melletti temetőbe se jutott be. A sikertelen támadás után az utcán hátulról lelőtt egy fiatal nőt, aki éppen arra járt, majd autójával egy közeli török büféhez hajtott, amelyben lelőtt egy férfit, és elmenekült.

Menekülés közben tűzpárbajba került a rendőrökkel, és megsebesült. Egy közeli településen ismét lövöldözni kezdett, két embert megsebesített, gépkocsiját hátrahagyta és elrabolt egy taxit. Végül Hallétól nagyjából 30 kilométerre fogták el, miután nekihajtott egy teherautónak.

Az első évforduló alkalmából megemlékezést szerveztek, amelyen részt vesz Frank-Walter Steinmeier államfő és Josef Schuster, a legnagyobb németországi zsidó társadalmi szervezet, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának (Zentralrat der Juden in Deutschland – ZDJ) elnöke.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.