Tagadják, de Észak-Koreában is jelen lehet a vírus

Valószínűleg Észak-Koreában is megjelent a koronavírus, amelyet Kínából vihettek be az elszigetelt országba – mondta Salát Gergely Korea-szakértő.

Forrás: MTI2020. 03. 30. 9:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakértő kifejtette, az észak-koreai és a kínai határ átjárható, és azon keresztül több ezer csempész közlekedik, márpedig a szomszédos kínai tartományokban jelen van a vírus.

A vírus megjelenését támasztja alá az is, hogy az észak-koreai rezsim is egészségügyi kampányokba kezdett, amelyekben maszkviselésre, fertőtlenítésre hívja fel a lakosokat.

Közölte: szakértői becslések szerint nagyjából az észak-koreai társadalom fele alultáplált, vagyis legyengül az immunrendszere.

Ráadásul a fővároson kívül alig vannak kórházak, így, ha a vírus elterjed, katasztrofális következményekkel járhat – fűzte hozzá.

Az ország és a rezsim ellen számtalan ENSZ-szankció van érvényben, így valószínű az is, hogy elsősorban Kína segíthet Észak-Koreán a járvány kezelésében – vélte Salát Gergely, hozzátéve, elsősorban Kínának áll érdekében ugyanis, hogy az ország ne omoljon össze, és továbbra is betöltse ütközőállam szerepét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.