Theresa May: Alábecsültem a parlament kompromisszumképtelenségét

Theresa May távozó brit miniszterelnök pénteken közölte: Nagy-Britannia egyebek mellett azért nem tudott kilépni az EU-tagság megszűnésének (Brexit) március végi eredeti határnapján az Európai Unióból, mert „egyes képviselők” teljesen kompromisszumképtelennek bizonyultak, és ennek mértékét ő is alábecsülte.

Forrás: MTI2019. 07. 12. 23:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Theresa May várhatóan július 24-én adja át utódjának a kormányzó Konzervatív Párt vezetői posztját és a miniszterelnöki tisztséget.

A pártvezetői és a kormányfői posztért Jeremy Hunt jelenlegi és Boris Johnson volt külügyminiszter verseng. Kettőjük közül a Konzervatív Párt 160 ezer fős tagsága választja meg postai úton May utódját; a váltás július 24-én várható.

A BBC televíziónak adott, péntek este műsorra tűzött interjúban Theresa May a felelősségét firtató kérdésre kijelentette: egyesektől azt hallja, hogy túl mereven ragaszkodott az általa meghúzott, átléphetetlennek minősített határvonalakhoz, mások, „illetve néha ugyanazok” szerint viszont túlságosan sokat engedett, „márpedig a kettő egyszerre nem lehet igaz”.

Hozzátette: „hihetetlenül frusztráló”, hogy a kilépést és a bennmaradást pártoló képviselők „mennyire megrögzötten” ragaszkodtak saját álláspontjukhoz, és nem voltak hajlandók annyi kompromisszumra sem, amellyel meg lehetett volna teremteni a Brexit-megállapodás elfogadásához a többséget.

A Brexit feltételrendszeréről az EU-val novemberben elért megállapodást a londoni alsóház eddig háromszor elutasította. Theresa May jórészt emiatt döntött úgy, hogy távozik a Konzervatív Párt és a kormány éléről.

A péntek esti BBC-interjúban a miniszterelnök – alig burkoltan bírálva az ellene forduló képviselőket – kijelentette: gyakran előfordult, hogy nem ismerte fel saját magát azoknak a jelzőknek a tükrében, amelyeket a vele szemben kritikát megfogalmazók használtak.

Hozzátette ugyanakkor: a történtek ellenére továbbra is úgy érzi, hogy ő volt a megfelelő ember a pártvezetői és a miniszterelnökségi tisztség ellátására, mivel vezetése alatt a brit kormány a Brexittől eltekintve nagyon sok mindent elért. Ezek között említette, hogy a munkanélküliségi ráta mélységi rekordokra süllyedt.

Theresa May nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy a vezetőválasztási versengésben Jeremy Huntra vagy Boris Johnsonra szavaz-e, csak annyit mondott: mindketten tudják, hogy „ez az állás mekkora felelősséggel jár”.

Alig burkoltan bírálta saját kormánya egyes tagjainak magatartását, elsősorban a kormányzati álláspontnak gyakran homlokegyenest ellentmondó miniszteri megnyilvánulásokat és a szintén gyakori kiszivárogtatásokat, mondván: a jó minőségű kormányzás a kollektív felelősségvállalástól függ, és ezt a következő miniszterelnöknek újból meg kell honosítania.

Theresa May kijelentette: nem bánta meg, hogy 2017-ben előrehozott parlamenti választások kiírásáról döntött, annak ellenére sem, hogy e választáson a Konzervatív Párt elvesztette addig is meglehetősen csekély többségét az alsóházban.

Elismerte ugyanakkor, hogy a választási kampányban hibákat követett el. Ezek közül kiemelte, hogy nem volt hajlandó részt venni a pártok vezetőinek televíziós vitáján; ma már úgy látja, hogy ezen jelen kellett volna lennie.

Theresa May utódja megválasztása után sem távozik a politikából: már korábban bejelentette, hogy alsóházi képviselő marad, és átül a konzervatív frakció hátsó padsoraiba.

Elődje, David Cameron – aki a Brexitről döntő, 2016 júniusában tartott népszavazás után lemondott – annak idején visszaadta képviselői megbízatását és kivonult a brit nagypolitikából.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.