Több embert megölt egy ámokfutó Ausztráliában

Szemtanúk szerint a férfi besétált egy motelbe, ahol sörétes puskájával több ajtóra is rálőtt. Feltehetőleg három emberrel a motelnél, további eggyel pedig egy másik helyszínen végzett.

Forrás: MTI2019. 06. 04. 17:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább négy embert megölt és többeket megsebesített egy ámokfutó kedden az ausztráliai Északi Terület fővárosában, Darwinban, az elkövetőt őrizetbe vették – közölte a helyi rendőrség.

Reece Kershaw rendőrfelügyelő a sajtónak elmondta, hogy a férfi a város öt különböző pontján lövöldözött fegyverével. A rendőrség által „jól ismert” gyanúsítottat januárban, egy év börtönbüntetés után helyezték feltételesen szabadlábra. „Továbbra is próbáljuk kideríteni tettének indítékát” – mondta, hozzátéve, hogy a rendőrség szerint nem terrorcselekmény történt.

A felügyelő elmondta, az első jelentések arról szóltak, hogy egy férfi tüzet nyitott a központi üzleti negyed közelében, ezt követően további négy helyszínen folytatta ámokfutását, állítólag egy rendőrőrsre is megpróbált behatolni. Szemtanúk a helyi médiának azt mondták, hogy a férfi besétált egy motelbe, ahol sörétes puskájával több ajtóra is rálőtt. A dpa német hírügynökség értesülései szerint a férfi feltehetőleg három emberrel a motelnél, további eggyel pedig egy másik helyszínen végzett.

A Londonban tartózkodó Scott Morrison ausztrál miniszterelnök szörnyű erőszakcselekménynek nevezte az esetet, de ő is hangsúlyozta, hogy nem terrorcselekmény történt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.