Több mint 300 holttestet hantoltak ki egy Rakkához közeli tömegsírból

Háromszáztizenhárom holttestet hantoltak ki eddig az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egykori fellegvárának számító észak-szíriai Rakka közelében az elmúlt hónapban felfedezett tömegsírból – jelentette hétfőn az AP amerikai hírügynökség egy meg nem nevezett helyi tisztségviselőre hivatkozva.

Forrás: MTI2019. 07. 15. 19:17
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Rakkától délre található mezőgazdasági területeken június közepén felfedezett tömegsírból kihantolt holttestek olyan férfiaké, nőké és gyerekeké, akik a feltételezések szerint az Iszlám Állam uralma idején vesztették életüket. Rakka volt egykor a dzsihadista szervezet úgynevezett kalifátusának a de facto fővárosa, amely egyúttal az Iszlám Állam által a szélsőséges ideológiáját ellenző lakosok ellen elkövetett atrocitások helyszíne is volt.

A csoport Szírián kívül Irakban is kiterjedt területeket tartott ellenőrzése alatt, amelyeket radikális értelmezésen alapuló iszlám vallásjogi hagyomány alapján igazgatott.

Rakka városát az Egyesült Államok által támogatott, kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet szabadította fel 2017 októberében, több hónapig tartó harcok után. A rakkai civil tanácsként ismert szervezet azóta dolgozik azon, hogy feltárja a városban és körülötte található tömegsírokat.

Jasszer el-Hamísz, az egyik csapatvezető szerint 4760 holttestet hantoltak ki egy sor tömegsírból 2018 januárja óta.

Aszad Mohamed törvényszéki dolgozó szerint naponta átlagosan 10-12 holttestet exhumálnak.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet „kalifátusának” az idén márciusban vetett véget teljesen az SDF baghúzi ostroma. Bár Baghúz elestével a radikális iszlamisták elveszítették minden korábbi területüket a szíriai régióban, több ezer szélsőséges továbbra is rejtőzködik, és terrorista sejtekbe tömörülve követnek el merényleteket Szíriában és Irakban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.