Több mint fél évszázad után először marad el a Nobel-díj átadása

Utoljára 1956-ban mondták le a bankettet a Magyarország elleni szovjet invázióra tiltakozva.

Forrás: MTI2020. 07. 21. 21:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírus-járvány okozta félelmek miatt több mint fél évszázad után idén először nem rendezik meg Stockholmban a Nobel-díjak átadását – adta hírül kedden a Dagens Nyheter című svéd napilap.

A 2020. évi Nobel-díjak nyerteseit ősszel fogják kihirdetni, de a bankett – amelyet hagyományosan december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján rendeznek mintegy 1300 vendég részvételével – elmarad.

„Két probléma is van. Ilyen sok embert nem lehet egymás mellé leültetni. És az is bizonytalan, hogy érkezhetnek-e akkor Svédországba emberek” – mondta Lars Heikensten, a Nobel Alapítvány elnöke a napilapnak.

Utoljára 1956-ban mondták le a bankettet a Magyarország elleni szovjet invázió elleni tiltakozásul, és az első és a második világháború alatt sem rendezték meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.