Több tucatnyian vesztették életüket a kormányerők és iszlamisták közötti harcokban

Legalább 101 ember vesztette életét a szír kormányerők és dzsihadista csoportok, illetve iszlamista felkelők közötti összecsapásokban Szíria nyugati részén az elmúlt 24 órában – közölte pénteken egy, a szíriai háború fejleményeit megfigyelő csoport.

Forrás: MTI2019. 06. 07. 18:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csütörtök óta a kormányerők legalább 53 harcosa, valamint 48 dzsihadista vagy iszlamista lázadó lelte halálát ezekben az összeütközésekben, amelyek a szír légierő és orosz szövetségese légicsapásai közepette zajlanak – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet.

A nagy-britanniai székhelyű szervezet szerint a harcok pénteken is zajlottak a stratégiai jelentőségű Dzsabín és Tell-Milh településeken, amelyeket az előző nap foglaltak el a felkelők és iszlamisták, akik jelenleg Dzsalmát akarják ellenőrzésük alá vonni. Emellett heves összecsapásokat jegyeztek fel Karnazban is, ahol egy autóba rejtett pokolgépet is felrobbantottak dzsihadisták – tette hozzá az OSDH.

A harcok a dzsihadisták és iszlamista felkelők által indított ellentámadást követően bontakoztak ki a középnyugat-szíriai Hama tartományban. A támadás következtében a dzsihadistáknak és lázadóknak sikerült két települést elfoglalniuk – közölte az OSDH. Az ellentámadásban a Haját Tahrír as-Sám (HTS) dzsihadista ernyőszervezet, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető kicsiny csoportosulás, a Hurrász ad-Dín és a Turkesztáni Iszlamista Párt tagjai vettek részt – tette hozzá.

Idlíb tartomány nagy részét és a vele szomszédos Aleppó, Hama és Latakia tartomány egy részét a szíriai lázadók és a HTS tartja uralma alatt. A HTS élén a Dzsabhat Fatah es-Sám dzsihadista csoport áll, amely korábban An-Nuszra Front néven az al-Kaida szíriai ága volt.

A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű Szíriai Arab Hadsereg (SAA) és a vele szövetséges orosz csapatok április végén offenzívát indítottak Hama és az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban. A szíriai polgárháború eseményeiről 2011 óta kiterjedt aktivistahálózata révén rendszeresen beszámoló OSDH szerint azóta több mint 300 civil vesztette életét. Az ENSZ szerint legalább 24 kórházat és klinikát, valamint 35 iskolát értek légicsapások. Több mint 270 ezer ember vált földönfutóvá.

Az OSDH közlése szerint legalább két gyerek életét vesztetet légi- és tüzérségi támadásokban Idlíb tartományban péntekre virradóra.

A 2011-es békés kormányellenes tüntetések leverése nyomán kirobbant szíriai háborúban eddig több mint 370 ezer ember vesztette életét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.