Tömegesen megerőszakoltak egy nőt Indiában, folytatódnak a tüntetések

Ismét csoportos nemi erőszak áldozatává vált egy nő az észak-indiai Uttar Prades államban, az áldozat belehalt a sérüléseibe – közölték rendőrségi források csütörtökön, több politikai párt tüntetést jelentett be.

Forrás: MTI2020. 10. 01. 12:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 22 éves nőt két férfi rabolta el, akik kábítószert adtak neki, megverték, megerőszakolták, majd riksán hazaküldték. A legalacsonyabb hindu kasztnak számító dalit közösségből származó áldozat belehalt a sérüléseibe.

Dév Randzsán Verma rendőrfőnök újságíróknak azt mondta, a férfiakat letartóztatták, és vádat emeltek ellenük nemi erőszak és gyilkosság gyanújával.

A héten több indiai államban tüntetések robbantak ki azt követően, hogy – szintén Uttar Prades államban – kedden belehalt a sérüléseibe egy másik dalit lány, akin négy férfi követett el erőszakot. Jogi Aditjanat, Uttar Prades államminisztere különleges nyomozócsoportot állított fel az ügy kivizsgálására, s bejelentette, hogy az esetet gyorsított eljárásban tárgyalja a bíróság.

Az eset nyomán Újdelhiben kirobbant tüntetéseken a rendőrség több nőjogi aktivistát őrizetbe vett, akik egyebek közt Narendra Modi indiai miniszterelnök és Aditjanat ellen skandáltak jelszavakat.

A héten több száz fős tüntetést tartott a dalitok pártja is, amelynek vezetője, Csandrasekar Azad felszólította a dalitokat, vonuljanak utcára országszerte. A kezdeményezéshez csütörtökön több más politikai párt is csatlakozott, az ellenzéki Indiai Nemzeti Kongresszus párt egyik vezető alakja, Rahul Gandhi pedig bejelentette: meglátogatja az áldozat családját.

Az indiai kormány adatai szerint 2019-ben 32 033 nőt erőszakoltak meg az országban, aktivisták pedig felhívták a figyelmet arra, hogy ez csupán a bejelentett eseteket jelenti, a valódi szám vélhetően sokkal magasabb.

Indiában évente több ezer dalit válik jogsértések és erőszak áldozatává. Az 1,3 milliárdos országban mintegy 200 millió dalit él, akik közt kiemelten veszélyeztetettek a nők.

Az országban 2012 óta számos, a nemi erőszakra vonatkozó szigorító jogszabályt fogadtak el, például 20 év börtönre emelték az elkövetőkre kiszabható büntetést azt követően, hogy egy egyetemista lányt többen brutálisan megerőszakoltak egy buszon Újdelhiben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.