Továbbra is tart a kormányválság Olaszországban

Politikai fordulatot sürgetett Olaszországban Nicola Zingaretti, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára rögtönzött hétfői sajtótájékoztatóján, nem titkolva, hogy az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) zajló kormányalakítási tárgyalásokat jelentős akadályok nehezítik, pedig hamarosan választ kell adni az államfőnek a lehetséges új római kormány megalakításáról.

Forrás: MTI2019. 08. 26. 14:57
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sergio Mattarella államfő hétfő este hét óráig vár visszajelzést az M5S-től és a PD-től a kormányalakítási egyeztetések állásáról. Az államfő kedden délutántól tart újabb konzultációt a parlamenti pártokkal: a nagyobb pártokat szerda délután fogadja, egymás után a Demokrata Pártot, a Ligát és végül az Öt Csillag Mozgalmat.

Az M5S vezetősége hétfő délután ült össze: a találkozón a pártot vezető Luigi Di Maio mellett jelen volt a párt alapítója, Beppe Grillo, valamint Davide Casaleggio, az M5S internetes platformjának felelőse. Az egyeztetésre visszatért Rómába a volt kormányfő, Giuseppe Conte, aki a G7-es csúcs utáni helyszíni nyilatkozatait is lemondta ezért.

Az Affariitaliani jól értesült olasz hírportál úgy tudja, az M5S és a PD már megállapodott, és közös kormányukat Giuseppe Conte vezeti majd. Más sajtóforrások szerint Luigi Di Maio a Liga vezetőjével, Matteo Salvinivel is folyamatosan tárgyal még.

Korábban Nicola Zingaretti a PD római székháza előtt várakozó újságíróknak megerősítette, hogy a párt és az M5S közötti egyeztetések folytatódnak.

„Váltásra van szükség tartalomban és a kormánycsapatban is” – fejtette ki. Hozzátette, hogy a PD főtitkáraként „komoly” megoldást keres, ez azonban szerinte csak akkor lehetséges, ha a két párt kölcsönösen meghallgatja egymást, és ez „eddig nem történt meg” – mondta Zingaretti.

Hangsúlyozta, hogy a PD és az M5S csakis közös kormányprogrammal dolgozhat együtt, nem pedig két „egymásnak ellentmondó vagy párhuzamos” programmal. Kifejtette, hogy a PD nem kormányszerződést akar kötni az M5S-szel, ahogyan annak eddigi koalíciós partnere, a Liga tette, hanem megosztott programmal akar kormányozni.

Nicola Zingaretti megjegyezte, hogy meg akarja védeni Olaszországot a pénzügyi-gazdasági veszélyektől, ugyanakkor védeni akarja saját pártjának ideológiáját és erejét is. Elemzők szerint Zingaretti szavai arra utalnak, hogy az M5S-szel csütörtökön indított kormányalakítási egyeztetés még messze nem ért véget. A PD főtitkára vasárnap este és hétfő délelőtt is rövid sajtónyilatkozattal üzent az M5S-nek, amelynek vezetője, Luigi Di Maio viszont egyelőre nem nyilatkozik. Korábban Di Maio a közös kormány feltételeként szabta, hogy a múlt kedden lemondott Giuseppe Conte legyen egy esetleges M5S-PD-kormány vezetője is.

Sajtóértesülések szerint ha a PD rábólint Giuseppe Contéra, az M5S hajlandó több jelentős tárcát is átadni a balközépnek. A többi között a pénzügyminisztériumot és az – eddig Matteo Salvini irányította – belügyi tárcát is. A La Repubblica című balközép napilap szerint az M5S még a Salvini nevével fémjelzett két migrációs törvény eltörlését is kész felajánlani egy második Conte-kormányért cserébe. Az eddigi M5S-Liga-kormánnyal való teljes szakítást szorgalmazó PD-főtitkár azonban nem akarja Giuseppe Contét látni az új kormány élén.

Az Il Messaggero című római napilap emlékeztetett arra, hogy a parlamenti pártokkal múlt szerdán és csütörtökön folytatott egyeztetések után Sergio Mattarella államfő sürgős választ vár az M5S-től és a PD-től, máskülönben más megoldás után néz, vagy akár azonnal fel is oszlathatja a parlamentet, és előrehozott választásokat írhat ki novemberre.

Kommentárok szerint Luigi Di Maio és Nicola Zingaretti is saját pártjaik „csapdájában” vergődnek, és ilyen helyzetben kénytelenek dönteni. Az M5S-t alapító Beppe Grillo szabta feltételként Giuseppe Conte maradását, és ezért akár még magát Luigi Di Maiót is hajlandó feláldozni.

Nicola Zingaretti néhány hete még a választások mellett állt ki, és az M5S-szel kötendő megállapodást elsősorban a PD belső ellenzékét vezető Matteo Renzi volt főtitkár sürgeti. Zingarettire nyomás nehezedik az olasz választások helyett új kormánytöbbség megalakítását szorgalmazó Európai Unió és az olasz szakszervezetek részéről is.

Miközben az M5S és a PD teljes vezetősége hétfőn délután újabb találkozókon egyeztet, Matteo Salvini az utóbbi órákban csendben követi a kormányalakítási kísérletet, amellyel a másik két párt elsősorban a vele való megmérettetést akarja elkerülni egy esetleges új parlamenti választáson.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.