Trócsányi László: Libanon köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak

Köszönetét és nagyrabecsülését fejezte ki a magyar kormánynak Michel Aoun libanoni köztársasági elnök országa támogatásáért – közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter hétfő délután az MTI megkeresésére Libanonból.

Forrás: MTI2019. 06. 10. 16:03
TRÓCSÁNYI László
Budapest, 2018. június 18. Trócsányi László igazságügyi miniszter előadást tart A közigazgatási bíráskodás múltja és jelene címmel rendezett szakmai konferencián a Kúria épületének dísztermében 2018. június 18-án. A tanácskozást a Kúria és a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete (MKBE) szervezte az egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából. MTI Fotó: Kovács Tamás Fotó: MTI/Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszter a libanoni legfelsőbb bíróság elnöke, Jean Daoud Fahed meghívására érkezett a közel-keleti országba, annak alkalmából, hogy a bírói testület fennállásának századik évfordulóját ünnepli. A libanoni köztársasági elnök az ünnepi jubileumon a Nemzeti Cédrus Rend parancsnoki fokozatával jutalmazta meg Trócsányi Lászlót.

A miniszter az MTI-nek beszélt a Libanonnak nyújtott magyar támogatásokról, kiemelve ezek közül azt a templomfelújítási programot, amelyhez a magyar kormány 463 millió forinttal járul hozzá, 33 templom felújítását vállalva ezáltal.

A találkozón a köztársasági elnök arról beszélt, hogy Libanon és Magyarország azon országok közé tartoznak, amelyek identitásukat fontosnak tartják, és a továbbiakban is meg kívánják őrizni – mondta Trócsányi László. Hozzátette: Michel Aoun nagy megértéssel fogadja és támogatja Magyarország migrációs politikáját.

Trócsányi László megbeszélést folytatott Albert Szerhan libanoni igazságügyi miniszterrel is, akivel áttekintették az igazságszolgáltatás előtt álló aktuális kérdéseket. Hozzátette: a libanoni igazságszolgáltatásra óriási teher hárul, hiszen a szíriai háborús menekültek befogadása miatt kétmillióval nőtt az ország népessége.

A magyar miniszter arra is kitért, hogy meghívta a libanoni igazságügyi minisztert a nemzetközi igazságszolgáltatással foglalkozó budapesti konferenciára.

A tanácskozásra Libanon, Tunéziai, Marokkó, Georgia, Boszniai, Luxemburg és Ukrajna már elfogadta a meghívást – tudatta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.