Trump: A kormányzat megállapodott az államadósság mértékéről a demokrata párt vezetőivel

A kormányzat megállapodott a kongresszus demokrata vezetőivel az államadósság maximális mértékéről – jelentette be Twitteren Donald Trump amerikai elnök hétfő este.

Forrás: MTI2019. 07. 23. 8:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megállapodás értelmében az államadósság plafonja 22 ezer milliárd dollár lehet, ami azt jelenti, hogy a képviselőház lehetővé teszi a kormányzatnak a szövetségi kiadások növelését.

Az egyezményt Nancy Pelosi demokrata párti házelnök és Steven Mnuchin pénzügyminiszter dolgozta ki, és 2021-re is érvényes, vagyis az államadósság mértéke már csak a következő elnökválasztás után kerülhet ismét napirendre.

Nancy Pelosi és a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője, Chuck Schumer hétfőn este közös közleményt adott ki, amelyben leszögezték: a megállapodás „véglegesen” megszüntette a költségvetés zárolásának, vagy a költségvetési kiadások megnyirbálásának régóta folytatott gyakorlatát.

Pelosi és Schumer hangsúlyozta: a megállapodás „erősíti majd nemzetbiztonságunkat és lehetővé teszi a beruházást a középosztály számára fontos dolgokba, segítve az egészségügyet, a pénzügyi biztonságot és az amerikai nép jólétét”.

A megállapodást várhatóan a kongresszus mindkét háza – a képviselőház és a szenátus is – megszavazza.

Twitter-bejegyzésében Donald Trump „igazi kompromisszumnak” minősítette a megállapodást, amely szerinte „óriási győzelem nagyszerű hadseregünknek és a veteránoknak” is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.