Túlzás, hogy meggyengült volna Putyin hatalma

Viharos volt a nyár Moszkvában, miután hatalmas tüntetéseket generált, hogy a választási hatóságok elutasították az ellenzéki jelöltek nyilvántartásba vételét. Ráadásul az orosz rendőrség szokatlanul keményen lépett fel a demonstrálókkal szemben, már az első megmozduláson ezernél is több tüntetőt állítottak elő. A helyhatósági választások nyertese Vlagyaimir Putyin pártja lett, ám a győzelmet sokan vereségként értékelik, mennyire van igazuk azoknak, akik a rendszer közelgő bukását vizionálják, többek között ez is kiderül a Hír TV Globál című műsorából, melynek vendége Stier Gábor, a Moszkvater.com főszerkesztője volt.

2019. 09. 18. 14:03
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Oroszország szabad lesz, ez a mi városunk! – Ilyen és ehhez hasonló szlogeneket skandált több tízezer ellenzéki tüntető a nyáron Moszkvában. A demonstrálók orosz nemzeti lobogókkal a kezükben vonultak a városi tanács épülete elé, hogy tiltakozzanak a helyi önkormányzati választásokon induló jelöltjeik kizárása ellen. 2011 óta a nyári volt a legnagyobb ellenzéki megmozdulás, a demonstrálók demokratikus jogaik megsértését vetették az elnök és a kormányzó Egységes Oroszország párt szemére.

Azért vagyok itt, mert a Putyin-rezsim törvénytelenségei hatalmas méreteket öltenek. Elképesztő, hogy mennyire működik az elnyomás.

- mondta egy tüntető diák.

A tüntetést a hatóságok engedélyezték, de a demonstrálók egy csoportja a kordont átlépve az elnöki hivatal felé indult, ezután kezdődtek meg a letartóztatások. A letartóztatott tüntetők közül már többet el is ítéltek rendőrök elleni erőszak vádjával, vagy azért, mert részt vettek a később már betiltott demonstrációkon.

Ljubov Szobol független jelöltet többször is letartóztatták, lakásában házkutatást is tartottak. Volt olyan eset is, hogy az intézkedő rendőr erőszakot is alkalmazott vele szemben.

Tizenhét kormányzót, tagköztársaság-vezetőt, valamint tanácsokat és tartományi parlamenti képviselőket választottak Oroszországban szeptember 8-án, a kormányzópártok gyengébben szerepeltek a várakozásoknál, főként Moszkvában. Az ellenzéki előretörést a Navalnij által meghirdetett, úgynevezett „okos voksolás” taktikája eredményezhette. A politikus arra buzdította az ellenzéki szavazókat, hogy az Egységes Oroszország jelöltjével szembeni legesélyesebb indulóra szavazzanak. Elemzők szerint ezért lehetséges, hogy az eddigi öt helyett 13 kommunista képviselő került a testületbe, valamint 3-3 mandátumot szerzett az Igazságos Oroszország és a liberális Jabloko mozgalom is. A részvételi arány azonban nem érte el a 22 százalékot sem. A 45 fős moszkvai képviselő-testületben így az ellenzék 20 helyet szerzett, míg a kormánypárt többsége 38 főről 25-re olvadt. Moszkva polgármestere arról írt a választás másnapján, hogy mindez a moszkvai polgárok javára válik.

„A kommunista párt megerősödött képviselőcsoportja mellett bejutottak a Jabloko és az Igazságos Oroszország jelöltjei is. Mindez erősíti a várost, mivel a közgyűlés politikailag sokkal színesebbé vált.” – írta Twitter-üzenetében az újraválasztott Szergej Szobjanyin.

A választások óta a korrupcióellenes hatóságok célkeresztjébe került az Alekszander Navalníj milliárdos által életre hívott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány, éppen az, amelynél Szobol jogászként dolgozik. Rohamrendőrök tartottak házkutatásokat az alapítvány irodáiban és aktivistái lakásán is. A nyomozók pénzmosás gyanújára hivatkozva foglaltak le műszaki berendezéseket, adathordozókat. 1 milliárd rubel értékű pénzmosással gyanúsítják Navalnij alapítványát.

Kiemeltük a moszkvai választást, mint egy orvosi lovat, megpróbáljuk bemutatni rajta, hogy mi történt tulajdonképpen. Az első dolog, ami szemet szúrt, hogy mennyire kevesen mentek el választani, nem tudom, hogy ez Oroszország szerte is így volt-e, de az biztos, hogy a moszkvai régióban a 22 százalék körüli eredmény nagyon kevésnek tűnik. Nem érdekli az embereket az önkormányzati választás vagy más oka van ennek? – tette fel a kérdést Gantner Barnabás műsorvezető.

Általában nem érdekli az önkormányzati választás az embereket, az elmúlt választásokon is nagyjából hasonló volt Moszkvában a részvételi arány, egy új adalék mindehhez, hogy amennyiben kritizálni vagy bírálni lehet a jelenlegi rendszert az az, hogy egyfajta apátiába estek a választók. Ez nem csoda, hiszen 20 éve ugyanazt a vezetőt látják, ugyanazt a rendszert, tehát nem igazán látnak alternatívát, nem igazán látnak választási lehetőséget és ráadásul a helyi szintű választásoknak, mint ahogy szerte a világon, azért akkora súlya nincsen. Akkor amikor a nyugati sajtó arról beszél, hogy megrendült vagy meggyengült Putyin rendszere, akkor először is azzal kéne kezdeni, hogy csak Moszkvára figyelnek, majd azzal kellene folytatni, hogy 22 százalékos részvételi aránynál ez nem igazán mérvadó, és harmadszor pedig arra kellene figyelmet fordítani, hogy mi történt egész Oroszországban, hiszen Moszkvában és Szentpéterváron, és főleg ezen városok belvárosában sokkal nagyobb a liberális vagy ellenzéki attitűd, gondolkodás, de ez messze nem jellemző Oroszországra. Ettől függetlenül komoly kihívások előtt áll Putyin rendszere, de az, hogy megrendült volna vagy már közeledne a vég az finoman szólva is túlzás.

- mondta Stier Gábor, a Moszkvater.com főszerkesztője.

A teljes adás IDE KATTINTVA tekinthető meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.