Tüntetőket engedett szabadon a fellebbviteli bíróság Tbilisziben

Forrás: MTI2019. 06. 25. 18:37
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Negyvenegy, első fokon elítélt tüntetőt engedett szabadon a georgiai főváros, Tbiliszi fellebbviteli bírósága kedden – számolt be a georgiai (grúz) média.

Az 1TV közszolgálati televízió beszámolója szerint a most szabadon engedett embereket azért ítélte 12 napos elzárásra korábban az alsóbbrendű bíróság, mert tüntettek a törvényhozás épületénél. Az emberek panasszal éltek az ítélet ellen, és a fellebbviteli bíróság két embert ártatlannak nyilvánított, a többieket pedig négy napig tartó elzárásra ítélte, mert ellenszegültek a rendőri erőknek, illetve kisebb garázdaságért. Őrizetbe vételük óta azonban eltelt öt nap, ezért szabadon engedték őket.

Hétfőn ugyanez a hatóság 16 embert engedett szabadon.

A tüntetők szabadon engedése volt az egyik követelése azoknak a tüntetőknek, akik június 20-án részt vettek az erőszakba torkolló fővárosi demonstrációkon. Azt is követelték, hogy távozzon tisztségéből Giorgi Gahari belügyminiszter.

Tbilisziben a múlt csütörtök óta tartó tüntetéseket az váltotta ki, hogy Szergej Gavrilov, az orosz duma egyik képviselője elnökölt a parlament épületében az Ortodoxia Interparlamentáris Gyűlése (IAO) nevű szervezet közgyűlésén, amelyen 23 tagország ortodox vallású törvényhozói voltak jelen. A rendezvényt a szervezet eljárásrendjének értelmében Gavrilov nyitotta meg a parlamenti elnök székében ülve, ami az ellenzék hatalmas felháborodását váltotta ki. Az elégedetlenkedő tömeg megpróbálta bevenni a parlament épületét. A rendzavarás során 240 ember megsérült, 300-at őrizetbe vettek.

Vasárnap is több ezren vonultak az utcákra Tbilisziben, hogy Bidzina Ivanisvili oligarcha pártja, a Georgiai (grúz) Álom – Demokratikus Georgia (Grúzia) és Oroszország ellen tüntessenek. A tüntetők haragja azért irányul részben Ivanisvili ellen, mert Oroszországban alapozta meg vagyonát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.