Tüzet nyitottak több új-zélandi mecsetben, legalább 49 halott

Ismeretlen tettes tüzet nyitott pénteken Christchurch új-zélandi város egyik mecsetjében, többen életüket vesztették – jelentette a helyi sajtó a rendőrség Twitter-bejegyzésére hivatkozva. Újabb bejelentés szerint egy másik mecsetben is volt lövöldözés, egy személyt pedig őrizetbe vettek. Legalább 49 halottja van a támadásnak.

Forrás: MTI2019. 03. 15. 7:55
Gunman kills at least six people at mosque in Christchurch
Fotó: Martin Hunter Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Negyvenkilencre emelkedett az új-zélandi Christchurchben két mecset ellen összehangoltan elkövetett pénteki terrortámadás halálos áldozatainak száma – közölte Mike Bush rendőrfőkapitány tévés sajtótájékoztatóján.

Korábban 40 halálos áldozatról és húsz súlyos sebesültről szóltak a jelentések. A város központjában lévő Maszdzsid al-Núr mecsetnél 41, Linwood külső kerület mecseténél hét ember halt meg, egy pedig kórházba szállítása után vesztette életét – mondta a rendőrfőkapitány, aki „nagyon alaposan kiterveltnek” nevezte a kettős merényletet.

A rendőrfőkapitány elmondta, hogy a rendőrség több házilag készített, járművekhez erősített robbanószerkezetet talált a mecsetek környékén, ezeket hatástalanították.

A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy az egyik fegyveres a fejére erősített kamerával rögzítette a merényletet, majd a 17 perces felvételt feltette az internetre. Arra kérik az embereket, hogy ne nézzék meg a videót és ne osszák meg.

Jacinda Ardern miniszterelnök bejelentette, hogy a hatóságok megemelték a terrorfenyegetettség szintjét, ennek megfelelő intézkedéseket vezettek be a kikötőkben és a repülőtereken.

Minden jel arra mutat, hogy a kettős merénylet „jól megtervezett terrortámadás” volt – tette hozzá.

Korábban Scott Morrison ausztrál miniszterelnök közölte, hogy agresszív viselkedésű, ausztrál jobboldali szélsőséges az a férfi, akit az új-zélandiak őrizetbe vettek a christchurchi terrortámadások egyik gyanúsítottjaként.

Az új-zélandi rendőrség közölte, hogy három férfit és egy nőt vett őrizetbe, és az egyik férfi ausztrál.

Az indonéz külügyminiszter közölte, hogy a Maszdzsid al-Núr mecsetben hat indonéz állampolgár tartózkodott a merénylet idején, közülük háromnak nem esett bántódása, a másik hármat még keresik.

Áder János részvéttáviratot küldött Új-Zéland főkormányzójának

Táviratban fejezte ki részvétét Áder János köztársasági elnök pénteken Patsy Reddy új-zélandi főkormányzónak a terrortámadás miatt, amelynek negyven áldozata van.

Vizsgálatot indult az elkövető esetleges bolgár kapcsolatai miatt

Vizsgálatot indított a bolgár vádhatóság az új-zélandi Christchurch két mecsete elleni 49 halálos áldozatot követelő terrorcselekmények elkövetője ellen a férfi esetleges bulgáriai kapcsolatai miatt – közölte Szotir Cacarov bolgár főügyész péntek este, miután kormánytagokkal és a bolgár hírszerzési hatóságok képviselőivel tanácskozott.

Az eddigi adatok szerint a 28 éves ausztrál férfi Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is megfordult, a merénylethez használt fegyverein pedig a törökök ellen küzdő történelmi személyiségek nevei és muszlim vereségeket jelző történelmi dátumok is fel voltak tüntetve.

Szotir Cacarov bolgár főügyész szerint a férfi 2018 november 9. és 15. között turistaként tartózkodott Bulgáriában, ahol történelmi jelentőségű helyeket látogatott meg. Ezt követően november 15-én repülőgépen Bukarestbe utazott tovább, ahol autót bérelt, majd Magyarországra látogatott.

Mint mondta, a vizsgálat célja, hogy megállapítsák, „az a verzió, miszerint történelmi helyeket akart meglátogatni és a balkáni országok történetőről akart tanulni, helytálló-e vagy estleg más indítékai voltak”.

Cacarov szerint 2016. december 28. és 30. között a merénylő balkáni országokban is megfordult, így a többi között Szerbiában, Horvátországban, Montenegróban és Bosznia-Hercegovinában is járt. Hangsúlyozta: a bolgár hatóságok most azon dolgoznak, hogy kiderítsék, a merénylő rendelkezett-e Bulgáriában kapcsolatokkal.

Az ausztrál férfi a fejére szerelt kamera segítségével a Facebookon élőben közvetítette ámokfutását a Maszdzsid an-Núr mecsetnél. A 17 perces videón látszik, ahogy autón megérkezik az épülethez, bemegy, és elkezd lőni a bent lévőkre. Ezután visszamegy az autójához, egy másik fegyvert vesz a kezébe, újra bemegy, és ismét lőni kezd. Ezután elhajt az autóval, de vezetés közben is lő még a mecset felé. A férfi a közvetítés előtt közölt egy 74 oldalas kiáltványt, amelyben leszögezi: fehér bőrű ausztrál, rasszista, tettét bevándorlás-ellenessége motiválta. A dokumentumban megszállóknak nevezni a bevándorlókat.

A fegyvereken cirill írással olyan történelmi szerb vezetők neve is szerepel, akik az 500 éves ottomán uralom ellen harcoltak a Balkánon. Az AP riportja szerint az egyik fegyveren a törökök ellen harcoló Hunyadi János, az egyik táron a 15. században élt Horogszegi Szilágyi Mihály, Magyarország egykori kormányzója, Hunyadi Mátyás nagybátjya, erdélyi vajda neve is fel volt tüntetve.

Donald Trump együttérzését fejezte ki az új-zélandi miniszterelnöknek a terrortámadás miatt

Donald Trump amerikai elnök pénteken együttérzését fejezte ki Jacinda Ardern új-zélandi kormányfőnek a Christchurch városának két mecsete ellen elkövetett merényletek miatt. A 49 halálos áldozatot követelő terrorcselekményekre tekintettel megszigorították az amerikai mecsetek védelmét is.

Az amerikai elnök a Twitteren közölte, hogy telefonon beszélt Jacinda Ardernnel. Donald Trump az elmúlt huszonnégy óra „szörnyűséges eseményének” nevezte a terrortámadásokat. „Együttérzésünket fejeztem ki Új-Zélanddal, és jeleztem, hogy az Egyesült Államok kész minden segítséget megadni” – írta az elnök. „Új-Zéland, szeretünk!” – fejezte be Twitter-bejegyzését Trump. Nihad Awad, az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa nevű emberi jogi ernyőszervezet igazgatója pénteken nyilatkozatban ítélte el a terrortámadást. Mint fogalmazott: a világ valamennyi muszlim vallású embere gyászol. Awad elítélte a gyűlöletbeszédet, amely szerinte erőszakhoz vezet, és úgy vélte, hogy az új-zélandi terrortámadás is a gyűlöletbeszéd következménye.

Az Egyesült Államokban péntektől megszigorították a mecsetek védelmét. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) gyalázatos és gyáva cselekményként ítélte el a Christchurchben történteket. Állásfoglalásában a BT hangsúlyozta: a terrorizmus semmivel sem igazolható bűncselekmény. „A Biztonsági Tanács tagjai megerősítették, hogy a terrorizmus különböző megjelenési formáiban az egyik legnagyobb fenyegetés a nemzetközi békére és biztonságra” – fogalmaz a tizenöt tagú testület közleményében. A BT-ben egy öt perces néma csenddel emlékeztek a pénteki merényletek áldozataira.

Ausztrál szélsőjobboldali az őrizetbe vett gyanúsított

Ausztrál szélsőjobboldali az a férfi, akit az új-zélandi rendőrök őrizetbe vettek a christchurch-i mecsetek ellen pénteken elkövetett terrortámadások gyanúsítottjaként – közölte az ausztrál miniszterelnök Sydneyben újságírókkal.

Az ausztrál hatóságok készséggel segítenek az eset felderítésében – mondta Scott Morrison.

Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök arról tájékoztatta a médiát, hogy a kettős terrortámadásnak 40 halálos áldozata van.

Több muzulmán többségű vagy nagyszámú muzulmán lakossal rendelkező ország politikai és vallási vezetői ítélték el a kettős terrortámadást, köztük Indonézia, Malajzia, Törökország, Afganisztán, Pakisztán és India

Megerősítik a biztonsági intézkedéseket a nagy-britanniai mecsetek környékén

Megerősítik a biztonsági intézkedéseket a nagy-britanniai, illetve a franciaországi mecsetek környékén a 49 halálos áldozatot követelő új-zélandi kettős terrortámadás hatására – jelentették be pénteken a brit és a francia hatóságok is.

„Növeljük a járőrök számát a mecsetek körül, valamint jelenlétünket minden vallási közösség közelében. A szélsőségesség minden formáját nagyon komolyan vesszük” – írta közleményében Neil Basu, a londoni rendőrség terrorelhárító részlegének vezetője, arra kérve a lakosságot, hogy jelentsen minden olyan jelenséget, amely szélsőségesek tevékenységére utal.

A nagy-britanniai muzulmánok reprezentatív szervezete (MCB) arra kérte a brit kormányt, hogy lépjen fel hatékonyabban a muzulmánokat és más kisebbségeket fenyegető szélsőjobboldali veszéllyel szemben. A szervezet emlékeztetett arra, hogy az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az országban az iszlám helyek és a muszlimok elleni támadások száma.

II. Erzsébet brit uralkodó nagy szomorúságának adott hangot a pénteki christchurchi merénylet miatt. A brit parlament képviselői délelőtt egyperces csenddel emlékeztek meg az áldozatokról.

Aggodalmat váltott ki franciaországi muzulmán vezetők részéről is a merényletsorozat, ezért a hatóságok bejelentették, hogy megerősítik a muzulmán vallási helyek körüli biztonsági intézkedéseket.

rendkívüli kegyetlenséggel

Két mecsetnél összesen legalább 27 ember vesztette életét fegyveres merényletben az új-zélandi Christchurchben helyi idő szerint péntek délután. Négy személyt őrizetbe vettek.

Az Otago Daily Times új-zélandi hírportál ugyanakkor olyan részleteket közölt, amelyeket a hatóságok vélhetően még bizalmasan akarnak kezelni. Az egyik, valószínűleg ausztrál születésű elkövető a Facebookon élőben közvetítette saját gyilkos tettét.

A két mecset közel, mindössze néhány kilométerre fekszik egymástól. A portál úgy tudja, hogy a közelben egy gépkocsiban bombát találtak, és az egyik fegyverest egy kórház előtt fogták el.

Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök sajtóértekezletén kijelentette: „Ez Új-Zéland egyik legsötétebb napja.” Hozzátette: rendkívüli kegyetlenséggel elkövetett, példa nélkül álló erőszakos cselekményről van szó.

A hatóságok felszólították a lakosságot, hogy mindenki maradjon otthonában, és az iskolákat is bezárták.

300 ember tartózkodott az imahelyen

Az első hírügynökségi jelentések még nem szóltak arról, hányan haltak meg, szemtanúk által adott információk alapján annyit lehet csak tudni, hogy egy katonai egyenruhába öltözött férfi belépett a mecsetbe, majd több tucat lövést lehetett hallani, ezután embereket lehetett látni, amint kiszaladnak az utcára. A fegyveres elmenekült a helyszínről.

Az új-zélandi rádió szerint a merénylet pillanatában mintegy 300 ember tartózkodott az imahelyen. Musztafa Faruk, a helyi muzulmán közösség egyik szóvivője szerint mintegy ötszázan voltak a mecsetben. Kiderült, hogy egy bangladesi krikettcsapat is a helyszínre tartott, de még nem szálltak le a buszról, így közülük senkinek sem esett baja.

A rendőrség felszólította a lakosokat, hogy a következő órákban ne menjenek ki az utcára, és az iskolákat bezárták. Twitter-bejegyzésben közölték: a hatóságok minden erejükkel próbálják kezelni a rendkívül veszélyes helyzetet, mivel a fegyveres elkövető továbbra is szabadon van. Később arról érkezett hírt, hogy egy személyt őrizetbe vettek, de nem tudni, hogy a merénylőt fogták-e el.

Nem sokkal ezután meg nem erősített hírek alapján a hírügynökségek egy másik christchurch-i mecsetben történt lövöldözésről is hírt adtak. Ez utóbbival kapcsolatban azonban még nem ismerni a részleteket.

A helyzet zavarosságát tükrözi, hogy egyes jelentések bizonytalanok abban, valóban a mecseten belül vagy annak környékén történt a lövöldözés.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.