Új várost építenek Türkmenisztánban

Forrás: MTI2020. 02. 05. 23:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Türkmenisztán új város építését tervezi, amihez 1,3 milliárd eurónak (440 milliárd forint) megfelelő összeget különített el az ország.

Az állami televízió keddi közlése szerint Gurbanguly Berdimukhammedow türkmén elnök elrendelte, hogy a kormány folyósítsa az építkezéshez kellő eszközök behozatalához szükséges összeget.

A mamutprojekt megvalósításával Gurbanguly Berdimukhammedow a fiát, Serdart bízta meg.

A televízió műsorában az elnököt egy helikopteren lehetett látni, amint éppen megszemléli az új városnak kijelölt helyszínt az Ahal régióban. Serdar Berdymuchamedow vezeti egyébként a közép-türkmenisztáni térség tartományi kormányát. A 38 éves férfit pedig sokan tartják apja utódjának az elnöki székben.

Alexander Dadajew, a türkmén ipar- és vállalkozási kamara elnöke példátlannak nevezte az elképzelést. Mint mondta, ennek köszönhetően egy város születik a jövendő évszázadoknak.

Az állami sajtó értesülései szerint az ország vezetése tavaly áprilisban indította el a projektet.

Gurbanguly Berdimukhammedow 2006-ban, az ugyancsak önkényuralmat fenntartó, életfogytig uralkodó Saparmurat Niyazov halála után vette át az ország irányítását. Berdimukhammedow – elődjéhez hasonlóan – nem tűri a politikai ellenzéket, elfojtja az elégedetlenkedő hangokat, és akárcsak Niyazovnak, neki is állítottak aranyozott szobrot Asgabadban.

Jogvédők gyakran pellengérre állítják a tekintélyelvű asgabadi vezetést, amiért az ország ásványkincsekből származó bevételeit olyan presztízsprojektekbe öli, amelyekből a túlnyomóan szegény lakosság alig lát hasznot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.