Újabb, kisebb földrengés volt a horvát fővárosban

Szeizmológusok szerint az újabb földrengés nem okozhatott nagyobb kárt a zágrábi épületekben.

Forrás: MTI2020. 04. 23. 13:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb, 3,2-es erősségű földrengés rázta meg Zágrábot csütörtökön reggel 9 óra 52 perckor, amelyet hét perccel később egy 2,3-as erősségű földmozgás követett – közölte a helyi sajtó. Egy hónappal ezelőtt fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott és több ember is megsérült a horvát fővárosban.

Szeizmológusok szerint az újabb földrengés nem okozhatott nagyobb kárt az épületekben, kivéve azokban, amelyek már az előző földrengésben is megsérültek.

A március 22-én több ezer ház vált lakhatatlanná a belvárosban, több százan azóta sem térhettek haza otthonaikban. Egy részük kollégiumokban került elhelyezésre, míg mások családtagoknál, hétvégi házakban húzták meg magukat.

Milan Bandić, Zágráb polgármestere elmondta: szakemberek eddig közel 13 ezer házat vizsgáltak meg, hogy biztonságosak-e, több ezer házba azonban még nem jutottak el.

Predrag Štromar építésügyi miniszter 42 milliárd kunára (közel 2 milliárd forint) becsülte az újjáépítés költségét. A márciusi földrengésben megrongálódott a parlament épülete is, ez az egyetlen olyan épület, amelyet azóta felújítottak, hogy a honatyák rendezett körülmények között tudjanak ülésezni.

A csütörtök reggeli földrengés a plenáris ülés kezdetén érte a képviselőket, az ülést több televíziós csatorna is közvetítette. Éppen Tomislav Ćorić környezetvédelmi és energetikai miniszter beszélt a pulpituson arról, hogy addig nem kapcsolhatják vissza a gázt és a meleg vizet azokban az épületekben, amelyek megsérültek a földrengésben, míg azok nem lesznek teljesen biztonságosak, amikor megremegett az épület, kisebb riadalmat keltve a képviselők között.

Zágrábban a márciusi legnagyobb földrengés óta több mint ezer kisebb utórengés jegyeztek fel a szakemberek, amelyek negyede volt érezhető.

A városmagot körülvevő házak a mai napig nem biztonságosak, több helyen még a törmelék is az utcákon van. A központ egyes részein máig sárga szalagok és táblák jelzik az omlásveszélyt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.