Újabb lemondások Ukrajnában

Forrás: MTI2020. 03. 06. 19:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Benyújtotta lemondását Ukrajnában Vitalij Kaszko első helyettes főügyész, azt követően, hogy csütörtökön a kijevi parlament menesztette a főügyészi hivatal vezetőjét, Ruszlan Rjabosapkát – számolt be pénteken saját értesülésekre hivatkozva két ukrán hírportál is, a zn.ua és az Ukrajinszka Pravda.

Rjbabosapka leváltása után az új főügyész kinevezéséig Kaszkónak kellett volna átvennie ideiglenesen a hivatal vezetését. A zn.ua úgy tudja, hogy lemondása miatt Rjabosapka egy másik helyettesét, Viktor Csumakot nevezte ki ideiglenes főügyésznek.

Kaszko egyébként már nem először töltötte be a főügyész első helyettesi posztját és mondott le róla. 2016-ban Viktor Sokin akkori főügyész helyettese volt, és komoly botrányt kavarva távozott posztjáról. Akkor azzal indokolta lemondását, hogy korrupció uralkodik az ukrán főügyészségen belül, ahol továbbra is fontos pozíciókat töltenek be a 2014-ben a Majdan-tüntetések nyomán Oroszországba menekült Viktor Janukovics exelnök környezetéhez tartozó, rossz emlékű Viktor Psonka volt főügyész emberei. Nyilvánosságra hozta, hogy az utolsó csepp a pohárban számára a hatáskörök átszervezése volt. Szavai szerint Sokin főügyész elvett tőle minden befolyást a nagy horderejű ügyek megoldása fölött, amelyeken csapata dolgozott. Ezek között említette az Ukrajnában komoly sajtófigyelem övezte „gyémánt ügyészekként” elhíresült, korrupcióval lebukott tisztségviselők elleni eljárást.

Rjabosapkát csütörtök esti rendkívüli ülésén az ellene benyújtott bizalmatlansági indítvány elfogadásával váltotta le hivatalából a parlament. Az indítványt a Volodimir Zelenszkij elnök mögött álló Nép Szolgája és a Moszkva-barát Ellenzéki Platform – Életért frakciók képviselőinek egy csoportja terjesztette be, közösen. A menesztését e két párt frakciói meg is szavazták, míg a három ellenzéki képviselőcsoport, azaz Petro Porosenko volt elnök, Julija Timosenko exkormányfő és a Szvjatoszlav Vakarcsuk énekes mögötti politikai erők ellenezték a lépést.

Rjabosapka parlamenti beszédében azt hangsúlyozta, hogy főügyészként „senki szolgájává nem vált”, és irányítása alatt a főügyészi hivatal elkezdett végre a törvények szerint működni.

A sajtókommentárok szerint a főügyész menesztésében több dolog játszott szerepet. Egyrészt az, hogy Zelenszkij nem volt elégedett a teljesítményével. Másfelől felbőszítette az Állami Nyomozó Irodát (DBR) azzal, hogy a Porosenko elleni vádemelési javaslataikat nem találta megalapozottnak, és nem volt hajlandó vádat emelni a volt államfő ellen. Ezen felül két oligarchának, Ihor Kolomojszkijnak és az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal jó kapcsolatokat ápoló Viktor Medvedcsuknak nem szolgálta ki az érdekeit, de erről konkrétabb információk egyelőre nem kerültek napvilágra.

Az ukrán sajtó eddig két lehetséges személyt nevezett meg lehetséges új főügyészként: Szerhij Ionusasz kormánypárti képviselőt és Irina Venediktovát, a DBR ideiglenesen kinevezett vezetőjét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.