Újságírónőt rabolt volna el Irán az Egyesült Államokból

A kormánykritikus Maszih Alinedzsádot Venezuelán keresztül hurcolták volna Teheránba.

Magyar Nemzet
2021. 07. 14. 11:03
null
Maszih Alinedzsád 1976 szeptemerében született Iránban. Forrás: FACEBOOK / Masih Alinejad
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vádat emeltek az Egyesült Államokban az iráni titkosszolgálat négy ügynöke ellen, akik a hatóságok szerint azt tervezték, hogy akár erőszakkal Teheránba szállítanak egy amerikai újságírót, emberi jogi aktivistát. Az igazságügyi minisztérium arról számolt be, hogy a vádlottak hamis indokkal magánnyomozókat béreltek fel az érintett megfigyelésére New Yorkban, és videófelvételeket készítettek egyes családtagjairól. Céljuk az volt, hogy Iránba szállítsák az újságírót, ahol Audrey Strauss amerikai ügyvéd szerint legjobb esetben is bizonytalan lett volna a sorsa. Az iráni külügyminisztérium „nevetségesnek és alaptalannak” nevezte az amerikai vádakat.

Maszih Alinedzsád 1976 szeptemberében született Iránban
Fotó: Facebook / Masih Alinejad

Bár nem nevezték meg az érintettet, sajtóhírek szerint az Amerika Hangja (VOA) perzsa szolgálatának dolgozó iráni–amerikai Maszih Alinedzsádról van szó, aki gyakran bírálja különböző okokból a teheráni kormányt. Alinedzsád a Reutersnek nyilatkozva kijelentette, hogy még mindig sokkhatás alatt van. Arról is beszámolt, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyolc hónapja kereste meg, azóta együttműködik az ügynökséggel. A The Wall Street Journal amerikai napilap úgy értesült, az újságírót először rokonaira hivatkozva akarták Iránba csábítani, azonban miután a terv kudarcba fulladt, szóba került a nő elrablása. Ez volt az első olyan eset, hogy iráni tisztviselők megpróbáltak valakit elrabolni az Egyesült Államokból, szakértők szerint Alinedzsádot Venezuelán keresztül vitték volna Iránba.

– Bemutatták, hogy az iszlám köztársaság már rendkívül közel került hozzám

– mondta a Brooklynban élő újságíró, közölve, hogy a nyomozás idejére biztonságos helyszínre költöztették őt és a férjét.

Az újságíró hangsúlyozta, még mindig nem hiszi el, hogy még Amerikában sincs biztonságban. Az ügyész elmondta, az amerikai állampolgárok joga, hogy éljenek a véleménynyilvánítás szabadságával, valamint, hogy kiálljanak az emberi jogok mellett anélkül, hogy félniük kellene a külföldi hírszerző szolgálatoktól.

Az ügyészség szerint az újságíró azért kerülhetett a rezsim célkeresztjébe, mert jelentős befolyással van a közvéleményre Iránban és globálisan is a közel-keleti ország történéseit illetően. Twitter-fiókján számos olyan videófelvételt közzétett, melyeken nők támadnak társaikra azért, mert nem viselik a hidzsábot. A vádlottakat még nem kerítették kézre, amennyiben ez megtörténik, és elítélik őket, akár életük végéig is rács mögött maradhatnak. Az amerikai igazságügyi minisztérium közleménye szerint 35 és 50 év közötti személyekről van szó, akik Iránban élnek és már 2020 júniusa óta tervezték az újságíró elrablását abból a célból, hogy elhallgattassák. Mind a négy személyt az Egyesült Államokban állítanák bíróság elé. A Der Spiegel német napilap arról számolt be, az ügyben érintett egy ötödik, 46 éves, Kaliforniában élő nő is, aki anyagilag támogatta az akciót, őt csalással és pénzmosással is vádolják.

– Minden rendelkezésünkre álló eszközt fel fogunk használni, hogy teljes mértékben kivizsgáljuk az olyan külföldi személyek hazai tevékenységét, akik amerikai állampolgárt szándékoznak elrabolni csak azért, mert az iráni kormány nem fogadja el a kritikát

– szögezte le Alan E. Kohler, az FBI kémelhárítási osztályának igazgató-helyettese.

A hatóságok közölték, hogy hasonló tervei lehettek az iráni titkosszolgálatnak három kanadai és egy brit állampolgárral is, de egyesek az Egyesült Arab Emírségekben is veszélyben voltak. Mindannyian Teherán bírálóiként ismert személyek. Szaíd Hatibzadeh, az iráni külügyminisztérium szóvivője azt közölte szerdán, hogy a washingtoni kormány új állításai „annyira alaptalanok és nevetségesek, hogy nem is érdemes reagálni rájuk”.

– Nem ez az első alkalom, hogy az Egyesült Államok ilyen hollywoodi stílusú forgatókönyvet adott elő

– tette hozzá az iráni politikus.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.