Vádat emeltek a tavalyi bolgár újságíró-gyilkosság gyanúsítottja ellen

Vádat emelt kedden a ruszei ügyészség a tavaly októberben megerőszakolt és meggyilkolt bolgár újságíró, Viktorija Marinova ügyében elfogott gyanúsított ellen.

Forrás: MTI2019. 03. 19. 19:32
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bűntett elkövetésekor húszéves gyanúsítottat nemi erőszakkal és különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossággal vádolják – közölte Rumjana Arnaudova ügyészségi szóvivő.

Tisztán bűnügyről van szó – hangsúlyozta Arnaudova.

A 30 éves Marinova szülővárosában, Ruszéban dolgozott a TVN helyi tévécsatornánál, korrupciós ügyek feltárásával foglalkozott. Október 7-én találták meg holttestét a Duna partján. A gyilkossági ügynek nagy nemzetközi visszhangja volt a politikai indíttatású újságíró gyilkosságok miatt.

A német rendőrség pár nappal később Stade városában őrizetbe vett egy bolgár állampolgárságú gyanúsítottat, aki először Romániába szökött, majd Németországban próbált elrejtőzködni a rokonainál. Októberi sajtóértesülések szerint a Szeverin Kraszimirov nevű bolgár férfit Németország kiadta Bulgáriának európai elfogatóparancs alapján. A gyanúsított elismerte bűnösségét. A nyomozók akkor egy szexuális indítékból elkövetett spontán tettből indultak ki. Hírügynökségek szerint amennyiben elítélik, Kraszimirovra letöltendő életfogytiglani börtönbüntetés vár.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.