Válságos állapotban van a nizzai merénylő

Jean-Francois Ricard terrorelhárítási ügyész közleménye alapján a három ember haláláért felelős támadót jelenleg kórházban ápolják, állapota válságos.

Forrás: MTI2020. 10. 30. 7:44
null
Fotó: Alexis Gilli Forrás: AP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lampedusán keresztül érkezett Európába, majd az olasz Vöröskereszt papírjaival jutott el Franciaországba október elején a nizzai merénylő, akit jelenleg kórházban ápolnak, az állapota válságos – közölte csütörtök esti sajtótájékoztatóján a francia terrorelhárítási ügyész. Jean-Francois Ricard az újságíróknak elmondta, hogy a 21 éves Brahim Ausszauinál a merényletben használt kés mellett két másik kést is találtak, valamint az iszlám szent könyvét, a Koránt, továbbá két telefont.

Ricard leszögezte, vizsgálat indult annak kiderítésére, voltak-e a férfinak bűntársai, és hozzátette, a merénylő nem volt a terrorelhárító szolgálatok látókörében. Az AP hírügynökség magukat megnevezni nem kívánó rendőrségi forrásokra hivatkozva azt közölte, a merénylő férfi vélhetően egyedül hajtotta végre tettét.

Ausszaui csütörtök reggel, vonattal érkezett a városba, és reggel kilenc óra tájban egy késsel felfegyverezve hatolt be a dél-franciaországi város központjában álló bazilikába, ahol hárman tartózkodtak. A támadó elvágta a sekrestyés torkát, lefejezett egy idős nőt, és súlyosan megsebesített egy másik nőt, aki a bazilikához közeli egyik bárba menekült be, és ott halt bele sebesülésébe.

Az olasz sajtó nem sokkal korábban már beszámolt arról, hogy Ausszaui egy migránsokat szállító hajóval érkezett szeptember 20-án Lampedusára. Két hétig karanténban volt, majd a pugliai Bari egyik táborába helyezték át október 9-én. A helyi hatóságok azonosították, azonban nem regisztrálták veszélyes személyként. A bevált gyakorlat szerint ezt követően kiutasítási papírt kapott, amivel szabadon elhagyhatta a befogadóközpontot.

Emmanuel Macron francia elnök a merényletet követően bejelentette, hogy az Őrszem (Sentinelle) művelet keretében négyezerről hétezerre emelik a fontos létesítmények, imahelyek, iskolákat védő katonák létszámát a mindenszentek ünnepére tekintettel.

Az országban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget is.

Ugyancsak csütörtökön, nem sokkal a nizzai merénylet után a rendőrök Avignon közelében agyonlőttek egy férfit, aki lőfegyverrel fenyegetett járókelőket az utcán, Lyonban pedig őrizetbe vettek egy késsel felfegyverzett afgán férfit, aki szemmel láthatólag támadásra készült.

Az incidensekre csaknem két héttel Samuel Paty francia történelemtanár meggyilkolását követően került sor. A tanárt egy moszkvai születésű csecsen fiatal lefejezte, mert Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján. A gyilkosság világszerte felzúdulást keltett, és kiélezte a feszültséget a Nyugat és a muszlim világ között. Paty búcsúztatóján Macron kijelentette, hogy Franciaországban ezután is lehet a karikatúrákat publikálni, és az ország megvédi szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben.

Franciaországban iszlamista szélsőségesek 2015 óta eddig több mint kétszázötven terrortámadást hajtottak végre, ezek közül az egyik legsúlyosabb szintén Nizzában történt: 2016. július 14-én, a francia nemzeti ünnepen kamionnal hajtott az ünneplő tömegbe egy ugyancsak tunéziai származású férfi. A támadásban 86-an vesztették életüket, az elkövetőt végül lelőtték.

Terrortámadás Nizzában: egy nőt lefejeztek

Három embert megöltek csütörtök reggel egy késes támadásban a dél-franciaországi Nizza város Notre-Dame-templomában. Az elkövető a templomban rontott az emberekre, kettejük torkát átvágta, egyiküket szinte lefejezte. Francia sajtóértesülések szerint az egyik áldozat egy nő, aki reggel imádkozni indult a székesegyházba, a másik egy férfi, a templom sekrestyése. A harmadik nőt többször megszúrta, neki még sikerült egy közeli kávézóba menekülnie, de később belehalt sérüléseibe.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.