Von der Leyen megértést szorgalmaz a kelet-közép-európai országok iránt

Megértést szorgalmazott Közép- és Kelet-Európa országaival szemben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság következő elnöke a Süddeutsche Zeitung című müncheni, liberális lapnak csütörtökön adott exkluzív interjújában, amelyben egyúttal bírálta, ahogyan ezeket az országokat eddig kezelték.

Forrás: MTI2019. 07. 18. 21:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Fontos, hogy objektív vitákat folytassunk” – húzta alá a német politikus.

„A közép- és kelet-európai országokban sokaknak az az érzésük, hogy nem fogadják el őket teljesen. Ha ilyen kiélezett vitákat folytatunk, mint jelenleg, akkor az azzal fenyeget, hogy egész népek és országok gondolják majd azt, hogy mindannyiukat kifogásoljuk, amikor konkrét hiányosságokat teszünk szóvá” – fejtette ki a politikus.

Kitért arra, hogy éppen ezért minden tagállam rendszeres monitorozását javasolja, elkerülendő, hogy az a benyomás alakuljon ki, hogy Európa egyik része folyton bírálja Európa másik részét.

A leendő elnök a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzete, illetve az olasz államháztartás ügyében is visszafogottságra intett.

„Mindannyiunknak meg kell tanulni, hogy mindig teljes jogállamiságra kell törekedni, de senki sem tökéletes” – hangoztatta Ursula von der Leyen. A bizottság megválasztott elnöke a korábban felvetett pénzbüntetés vagy forrásmegvonás lehetőségével kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy az csakis a leges legutolsó eszköz lehet egy sor más intézkedés után.

Olaszországgal kapcsolatban pedig arra az álláspontra helyezkedett, hogy a költségvetési fegyelmet előíró stabilitási és növekedési paktum szabályait nem ok nélkül találták ki, és be kell tartani őket, de a szabályok kellő rugalmasságot megengednek, hogy beruházások révén növelhető legyen a gazdasági növekedés.

A migrációval kapcsolatban megjegyezte, hogy muszáj kimenteni a Földközi-tengeren bajba jutottakat, de ez nem jelenti azt, hogy automatikusan Európába kell hozni őket, és szintén muszáj következetesen fellépni azok ellen az okok ellen, amelyek miatt a tengerre kerülnek, és ide sorolja az útjukat szervező bűnözőket is.

„Biztosított külső határokra van szükség, és a dublini menekültügyi rendszer közös betartására, hogy a schengeni övezet működni tudjon, és a belső határok nyitva maradjanak” – jelentette ki von der Leyen.

Az Európai Bizottság következő elnöke az interjúban egyértelműen nem kötelezte el magát amellett, hogy minden uniós tagállamnak kötelező menedékkérőket befogadnia.

„Méltányos tehermegosztásra van szükség, talán különféle államok között különféle területeken” – fogalmazott von der Leyen.

„Ha a migrációs kérdést apró szeletekre vágjuk fel, és szemrehányásokat teszünk egymásnak, az sehova sem vezet. Az emberek viszont joggal várják el tőlünk, hogy megoldásokat találjunk” – tette hozzá a német politikus.

Szűk többségű megválasztásával kapcsolatban a politikus kifejtette, hogy úgy véli, hogy a jelölése időpontjában biztosan nem lett volna meg a megválasztásához szükséges többség; egyrészt a csúcsjelölti rendszer bukása miatti elégedetlenség, másrészt tartalmi kérdések miatt sem. Úgy véli azonban, hogy tartalmi kérdésekben sikerült sok ember meggyőznie, s emiatt áll mégis mögé az EP-ben a többség.

„Az volt az üzenetem, hogy a világra nyitott, erős és cselekvőképes Európát akarok. És ezzel nyertem el a többség támogatását” – húzza alá a politikus.

A karrierje elején tett kijelentésről, miszerint Európai Egyesült Államokról álmodik, a politikus a Süddeutsche Zeitungnak azt mondta, hogy ez az álom azóta érettebb és realistább lett.

„Az Európai Unióban a sokszínűség egysége uralkodik, és ez nem föderalizmus, és ez a helyes út” – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.