Washington megvonja a támogatást a kaliforniai gyorsvasúttól

A washingtoni kormányzat megvonja a kaliforniai gyorsvasút építéséhez nyújtott anyagi támogatást és visszaperli a már átutalt mintegy 2,5 milliárd dolláros összeget – jelentette be kedden este a szövetségi közlekedési minisztériumhoz tartozó szövetségi vasúti hivatal (FRA) vezetője.

Forrás: MTI2019. 02. 20. 7:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ronald Batory, az FRA vezetője a kaliforniai hatóságokhoz címzett levelében tudatta, hogy a kormányzat leállítja a kaliforniai vasúti hivatallal kötött szerződésben foglalt 928,6 millió dollárt kifizetését és amennyiben a tagállam nem hajlandó visszafizetni az eddig folyósított 2,5 milliárd dollárt, akkor a tárca pert indít.

Gavin Newsom kaliforniai kormányzó és elődje gyorsvasutat akart létesíteni San Francisco és Los Angeles között, Newsom azonban a múlt héten bejelentette, hogy a vasútnak csak az egyik szakaszát fejezik be és a terv egészét felülvizsgálják.

„Mellesleg nem áll szándékomban az erre a célra a szövetségi költségvetésből nekünk ítélt 3,5 milliárd dollárt visszaküldeni Donald Trumpnak” – hangoztatta a Kalifornia helyzetéről tartott évértékelő beszédében Newsom, aki ugyan csak januártól kormányzója az államnak, de korábban alkormányzóként valamennyi fejlesztési terv részese volt.

Bár Newsom azt állította, hogy szavait félreértették, de beszédét mindenki úgy értelmezte, hogy a gyorsvasút teljes megépítésének projektjét leállítja, de a már folyósított pénzt nem utalja vissza Washingtonnak.

Newsom kormányzó terve „jelentős visszalépés a kezdeti elképzeléstől és kötelezettségvállalástól és kétségessé válik a cél, amelyre a szövetségi támogatást odaítéltük” – fogalmazott levelében Ronald Batory.

Donald Trump elnök Twitter-bejegyzésben reagált. „A kudarcos kaliforniai gyorsvasút-terv, amely túllépte az eredeti költségvetését és világrekordot dönt, százszor drágább, mint a fal, amelyre oly nagy szükségünk van” – írta mikroblogjában az elnök, utalva az amerikai-mexikói határra tervezett falra.

A kaliforniai kormányzó, aki demokrata párti politikus, válaszul közleményt adott ki, amelyben azzal vádolta meg Donald Trumpot, hogy revansot akar venni Kalifornián, mert az állam – 15 másik tagállammal együtt – hétfőn este perkeresetet nyújtott be a Fehér Ház ellen a rendkívüli állapot kihirdetése miatt.

Donald Trump pénteken sajtókonferencián jelentette be, hogy rendkívüli állapotot hirdet ki annak érdekében, hogy a kongresszus megkerülésével teremthesse elő a pénzt a határfal megépítéséhez.

Az elnök egyébként kedden újságíróknak ismét megerősítette, hogy kitart a határfal megépítése és a rendkívüli állapot mellett. Ahogyan fogalmazott: „abszolút igaza” volt a rendkívüli állapot kihirdetésével, és arra számít, hogy a perek végső soron rá nézve kedvezően zárulnak majd.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.