Zavarja az ateistákat, hogy a gyereksorozatban Istenről beszélnek

Egy zöldségekről szóló gyerekmesén vannak felháborodva az ateista szülők, van, aki egyenesen alattomos mentális vírusként jellemezte a műsort. Más szerint rejtett, keresztény agymosás lelhető fel a mesében, amit korábban nem vett észre, most már azonban teljesen érzékel – írja a V4NA Hírügynökség.

Forrás: V4NA Hírügynökség2021. 01. 06. 8:45
null
A kép illusztráció. Forrás: Pexels
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felháborodott ateistákat a Not the Bee oldal egyik újságírója fedezte fel, aki több bejegyzést is mutatott. Zavarja az ateistákat, hogy a mesék nyíltan keresztények, és hogy a gyerekeik Istenről tanulnak belőlük, a szülők erről panaszkodnak posztjaikban. Az egyik aggódó szülő a bejegyzése szerint majdnem kitörölte a műsorok közül otthon a Zöldségmeséket. Azt se fogadta boldogan, amikor a gyermeke azt mondta neki, hogy ő ebből a meséből tanult Istenről – ezután inkább más műsorokat rakott be neki.

Egy másik szülő már bánja, hogy nem figyelt jobban arra, hogy mit néz a gyereke. Megint más arról panaszkodott, hogy a gyereke egy vallásos mesét néz. Ő egyenesen azt kérdezte a szülőktől, hogy másnak is van-e gondja azzal, hogy hogyan tartsa távol a gyerekeit egy alattomos mentális vírustól (utalva ezzel a Zöldségmesékre). Azt is megkérdezte a többi felhasználótól, hogy vannak-e ötleteik arra, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a Netflixet.

Érdekes módon a posztolók közül egyik szülő sem említette, hogy azzal is problémája van, amikor egy mesében például a gender ideológiát vagy a transzneműséget reklámozzák, ahogyan teszik azt például a Barbie baba vagy egyes Disney mesék esetében. A jelek szerint náluk a tűréshatárt csak a kereszténység feszegeti, és az, ha a gyerekek Istenről tanulnak a mesékből.

Olyan felhasználó is volt a Redditen egyébként, aki szerint egyenesen keresztény agymosást közvetítenek a Zöldségmesékben. Erre példának egy sajtburgeres dalt hozott, amiről ő elmondása szerint mindig is azt gondolta, hogy csak egy buta kis dal egy sajtburgerről, most már azonban tudja, hogy ez valójában enyhe agymosás a kereszténység felé.

Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy az esztergom-budapesti érsek szerint a világegyház számára is nagy megpróbáltatás volt ez az év. Erdő Péter szerint felértékelődik az ima szerepe ebben az időszakban.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.