Zsigmond Barna Pál: A törvényeket minden civil szervezetnek be kell tartani

Magyarországon a civil szervezetek szabadon működhetnek, virágzik a civil szervezetek világa, azonban a törvényi szabályozást mindegyiknek be kell tartani, azoknak is, amelyek nyíltan a bevándorlást támogatják – jelentette ki Zsigmond Barna Pál fideszes parlamenti képviselő Párizsban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Jogi bizottságának ülését követően.

Forrás: MTI2019. 03. 04. 21:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A képviselő az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, Magyarországon több mint 60 ezer ilyen szervezet működik és mindössze tucatnyi az, amelyek miatt a kormány rendszeresen célkeresztbe kerül.

Az ülésen világossá tette, hogy ezek esetében bevándorlást segítő civil szervezetekről van szó, amelyek tevékenységét a kormány nem tudja támogatni, ugyanis a magyarok egyértelműen kifejezték álláspontjukat, amely szerint nem kérnek az illegális bevándorlásból. Azok a szervezetek tehát, amelyek a magyar jogszabály ellen működnek, nem folytathatnak tevékenységet.

Aláhúzta ugyanakkor, hogy a magyar kormány semmiféle korlátozást nem vezetett be a civil szerveztek tevékenységére vonatkozóan. A kifogásolt jogszabály a külföldről érkező támogatásokról szóló bejelentési kötelezettséget írja elő, amely mindössze egy új papír kitöltését jelenti.

Kiemelte, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Jogi bizottságának civil szervezetekről szóló vitája az elkezdődött európai parlamenti választások részét képezi. A választás tétje nem kevesebb, mint hogy a bevándorláspárti, vagy a bevándorlás-ellenes politikai erők győznek-e. Egyértelmű, hogy az, amiért a liberális, bevándorlást támogató erők Magyarországot támadják az nem a civil szervezeteket érintő szabályozás, hanem a kormány migrációs politikája – húzta alá.

Zsigmond Barna Pál furcsának nevezte, hogy egy „Soros-párti ukrán jelentéstevő” aggódik a demokráciáért és kérta civil szerveztek magyarországi helyzetének, azon belül a Stop Soros! nevű törvénycsomag kérdésének napirendre tűzését. Az sem meglepő, hogy az ukrán politikus mindössze Magyarország esetében tartott fontosnak országlátogatást – tette hozzá.

Elmondta, azt is, hogy a vita során mások mellett olasz képviselők is világossá tették, nem értenek egyet azzal, hogy egyesek úgy próbálják beállítani Magyarország migrációellenes politikáját, mint ami a civil szerveztek ellen irányul. Ez azt mutatja, hogy más országokban is felismerik ezt a problémát – tette hozzá a fideszes politikus.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.