Keresés
Magyar Nemzet
2019. június 17., hétfő, Laura, Alida napja

Kultúra

Apokalipszis és kisemberek
Ifjabb Vidnyánszky Attilát, aki a Woyzeckkel ezekben a napokban Izraelben vendégeskedik a magyar kulturális évad programján, a legígéretesebb harminc év alatti színésznek is megválasztották.
Meghirdették a II. Kalotaszegi Prímásversenyt
Pályázhat minden, a táncházmozgalomban tevékenykedő, illetve az autentikus erdélyi népzenei hagyományt ápoló hegedűs, aki a verseny napjáig betöltötte a 16., de még nem töltötte be a 35. életévét.
Művész a hidegháborúban
„Elpirulsz, ha megérted” – József Attila Rejtelmek című versének egyik sora ötlik fel bennem, amikor Barta Lajos különös dinamikát közvetítő, nyúlánk és légies szobrait figyelem.
A Nemzeti Színház Woyzeck című előadása lett a legjobb a POSZT-on
A legjobb férfi főszereplő díját Horváth Lajos Ottó és Trill Zsolt a Caligula helytartója című darabban mutatott játékáért kapta meg.
Elhunyt Franco Zeffirelli
A legendás olasz rendezőt egész pályafutása során az örök értékek vonzották, a kultúra magva, amely nincs kitéve korok divatjának. Alkotásaiban az érzelem áll a középpontban.
A vak muzsikus és a magyar nóta
A dokumentumfilmben a színpadon egy hegedűvirtuóz húzza a magyar nótát, teljes magabiztossággal mozog és zenél, hét muzsikus kíséri különféle hangszereken.
Ruben Brandttól művészetet tanulni
Sajátos művészettörténeti weboldal indult a Ruben Brandt, a gyűjtő című egész estés animációs mozi gazdag műtárgy anyagát jelentő, újraértelmezett művészeti alkotások nyomán.
A szabadság első pillanata
Nagyszabású estet rendeznek június 16-án a fővárosi Hősök terén a rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából. Fellép többek közt Keresztes Ildikó, Nagy Feró és Varga Miklós is.
Kásler Miklós: A nemzeti összetartozás tudatát erősítették az Emmi kulturális programjai
A Magyarságkutató Intézet hét erdélyi városban összesen 144 előadást tartott a magyar történelemről, kultúráról, régészetről és művészettörténetről.
Megnyílt a 90. Ünnepi Könyvhét
Hétfőig 168 kiadó és könyvesműhely kínálatával, több mint háromszáz új kötettel várja a közönséget a Duna-korzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen.
Amfiteátrum a hegyoldalon
Az Alsóörs-ófalut szegélyező Somlyó-hegyen, az erdő rejtekében találjuk a falu építészetét meghatározó permi vörös homokkő lelőhelyét.
Egyforma idegenek sorsa
A mától a hazai mozik műsorán is látható Három egyforma idegen című dokumentumfilm vitaindító tényfeltárása az emberkísérletek szövevényei­be enged belelátni.
Ősszel folytatódik az OkosMozi program
Az OkosMozi program Milorad Krstic Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs filmjéhez kapcsolódva a középiskolás korosztály élményszerű művészeti oktatását célozza.
VOLT világsztárokkal, de új helyszínen Sopronban
Új helyszínen, a korábbi szomszédságában rendezik meg az idei, 27. Telekom VOLT Fesztivált, amely június 25-én nyitja meg kapuit.
Posztumusz Wessely-díjas Tandori Dezső
Tandori Dezsőnek több évtizedes, páratlanul gazdag és sokszínű műfordítói tevékenységének elismeréséért adományozták a díjat, így is tisztelegve kivételes életműve előtt.
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.