– Első alkalommal is itt tartottuk a konferenciát, és minden résztvevő örömmel tér vissza – mondta Pusztay János, a Lőrincze Lajos-díjjal kitüntetett Prima Primissima-díjas nyelvészprofesszor, a konferencia szervezője. – Nem kell, hogy mindig minden a fővárosban legyen. Így megismerhetik a konferencia résztvevői a badacsonyi táj varázsát is. Azt a hangulatot szeretnénk közvetíteni, amit a hely sugároz – jelentette ki Pusztay János.
A szőlővesszőkkel borított vulkáni hegyek lankáin az eltérő adottságok miatt különböző jellegű borok teremnek, sokszínűvé varázsolva a borvidéket, ezt meg is kóstolhattuk a Fata pincészetben. A település híres szerelmespárja, Szegedy Róza és Kisfaludy Sándor, a Himfy költője is itt találkozott először, majd itt is telepedtek le. Házuk ma múzeum. Szerelem járja át a tájat azóta, nem múlt el a varázs, tovább él a hegyek ormain, szelíd lankáin. Átjárja a völgyeket, az itt élők és az idelátogató vendégek szívét.
Az irodalmi élet meghatározó alakjai találkoztak a konferencián. Egy idő után szinte természetes volt a beszélgetéseket hallgatva, ahogy Fábián László író Weöres Sanyit, Kormos Pistát emlegeti, eszébe jutott egy-egy történet velük kapcsolatban. Márkus Béla irodalomtörténész, az Alföld korábbi főszerkesztője az Illyés Gyulánál tett látogatásáról mesélt. Mindezt ebéd közben vagy a konferencia helyszínére vezető sétaúton.
Pusztay János professor emeritus elmondta, hogy két évvel ezelőtt szervezték meg az első konferenciát. Úgy vetődött fel a rendezvény kérdése, hogy a finnugor népekkel foglalkozó nyelvészként látta, mennyi veszély fenyegeti a kultúrákat.
Elgondolkodtunk azon, hogy a magyar nyelv és kultúra is veszélyeztetett helyzetben van, nem is annyira az anyaországi viszonyok között, hanem a határon túli és a diaszpórában élő magyarság esetében.
– Azt látom, hogy a határon túli magyar irodalom megítélése idehaza nagyon felemás: valaki isteníti és joggal, hiszen bizonyos innovatív törekvések pont a határon túli irodalmakban születtek és erősödtek meg. A másik oldal pedig nem is ismeri vagy elveti.
A konferencia elindításával az volt a célunk, hogy hazai és határon túli alkotók, a diaszpórában élők egy asztalnál ülve vitathassanak meg irodalomelméleti és -történeti kérdéseket.
Az első konferenciához képest negyven százalékkal nőtt a résztvevők száma, mintegy harminc előadást tartottunk meg a három nap alatt. Két éve elhatároztuk, hogy minden konferencián adunk majd egy központi vezérfonalat, ami köré fel lehet építeni a tematikát. Ennek a konferenciának a kánon kérdésköre volt a témája: van egységes kánon vagy érdemes külön kezelni a régiókat? A kánonról abban az értelemben beszéltünk, amit egy adott szakmai közösség az adott irodalmon belül a a legértékesebbnek, mindenképpen népszerűsítendőnek tart. Ennek sajnos a megvalósításakor ideológiai okok is szerepet játszanak. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a nemzeti alaptanterv új változata körül pont az irodalmat illetően milyen viták robbantak ki. Helyesnek tartom, hogy a nemzeti gondolat uralja a kánont, úgy, hogy közben nem zárok ki olyanokat, akik ezzel az ideológiával nem értenek egyet. De az nem megy, hogy csak az egyik vonal érvényesüljön. S ez általában nem a nemzeti volt nagyon hosszú ideig. Egy szekcióülést tudtunk ennek a témának szentelni, Jánosi Zoltán, Árkossy István és Molnár Ildikó előadásával, illetve szombaton Fűzfa Balázs is erről beszélt. Továbbiakban a határon túli magyar irodalom és a diaszpóra alkotóival és alkotásaival foglalkoztunk, illetve az Írószövetség, a PIM és a Petőfi Kulturális Ügynökség küldetéséről szóltak az előadások – összegezte Pusztay János.
A résztvevők meghallgathatták a Kovács katáng Ferenc Sulyok Vince ’56-os verseiből készült összeállítását Oberfrank Pál színművész, színházigazgató, rendező előadásában. Pusztay János a friss Kossuth-díjas Vári Fábián Lászlót köszöntötte a költő verseiből összeállított műsorral.
Borítókép: Pusztay János nyelvészprofesszor. Fotó: Garas Kálmán
