Minden nap két órába telik, hogy Antall Józseffé változtassák

A rendszerváltás utáni Magyarország első szabadon választott miniszterelnökét, Antall Józsefet alakítja Seress Zoltán a most készülő Blokád című mozifilmben, amit színészi pályafutása izgalmas megméretésének tart.

Magyar Nemzet
2021. 12. 02. 14:02
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Történelmi személyiséget mindig különleges élmény eljátszani. Egy valós emberhez ugyanis rengeteg érzelem, emlék, hallomás, vélt vagy tényeken nyugvó tapasztalat kötődik. Épp emiatt az irodalmi hősökhöz vagy a fantázia szülte figurákhoz képest jóval komplexebb színészi feladat a megidézésük. Antall József megformálása még a szokásosnál is összetettebb, egyszersmind még izgalmasabb kihívás. A Blokádban az ő életében is sorsfordítónak számító időszak elevenedik meg. Azok a napok, amikor a nagyhatalmi érdekekkel, a kiélezett belpolitikai helyzettel, a növekvő társadalmi nyomással és saját egészségi állapotából fakadó nehézségeivel szembenézve próbált felülkerekedni az országot sújtó gondokon. 

– mondta Seress Zoltán, aki azt is elárulta, hogy sokat segít neki a politikus megformálásában a külső megjelenésének megváltoztatása, köszönhetően a maszkmesterek, sminkesek profi munkájának. Ez minden forgatási napon 2 órás előkészületet jelent számára, amit ugyanakkor cseppet sem tart elvesztegetett időnek, sokkal inkább hozzájárul ahhoz, hogy igazán ráhangolódjon a szerepre a felvételek előtt.

A Nemzeti Filmintézet lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a Vígszínház művésze felkészülésként sok korabeli interjút megnézett a néhai miniszterelnökről, kutatott, olvasott a taxisblokádról, illetve sokat beszélgettek a szerepről az alkotókkal és ifj. Vidnyánszky Attilával, aki a Blokádban a fiatal Antall Józsefet formálja meg.

Sok mindent kell összehangolni, ha rendezőként egy történelmi témájú film valós főszereplőjét hitelesen szeretném a vásznon megjeleníteni, de talán a főszereplőt megtalálni a legfontosabb. Seress Zoltán volt az a színész, akinek a jelenléte és a kisugárzása alapján elhittem, hogy egy miniszterelnök ül velem szemben

 – fejtette ki a Blokád rendezője, Tősér Ádám. 

A Blokád nemcsak a taxisblokád négy napjának krónikája: a kulisszák mögötti küzdelmekbe, alkukba és a válságot kezelő, a demokráciáért küzdő miniszterelnök magánéletébe enged bepillantást. A film producere Lajos Tamás, kreatív producere és forgatókönyvírója az Apró meséket, a Félvilágot és az Örök telet is jegyző Köbli Norbert. A film egyedi képi világáért A játszma és a Post mortem operatőre, Nagy András felel. 

A Blokád tervezett mozibemutatójának időpontja: 2022. október 27.

Borítókép: Seress Zoltán Antall József szerepében (Fotó: Filmpositive/Szvacsek Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.