Gyóni Géza katona költő temetése

Boda József magyar műgyűjtő adományaként kerül a békéscsabai ­Munkácsy Mihály Múzeum művészeti gyűjteményébe Petrányi Miklós festőművész négy lapocskára készített grafitrajzsorozata, amely Gyóni Géza halálának és temetésének jeleneteit ábrázolja, s amelyet a műgyűjtő október 28-án a múzeum Pátkai Ervin-termében ad át hivatalosan a közgyűjteménynek. A relikvia felajánlási szándékával a gyűjtő kereste meg a múzeumot, hiszen köztudott, hogy az egykori költő, újságíró kultusza elevenen él a városban.

2022. 10. 26. 11:00
null
Forrás: Püski Kiadó
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kassai születésű Petrányi Miklós hadifogolytársa volt Gyóni Gézának, alkotása kordokumentum, jelentősége vitathatatlan, tájékoztatta lapunkat a múzeum.
Az ifjú Gyóni Géza a szarvasi és a csabai gimnáziumban végezte tanulmányait, majd 1902-ben a pozsonyi evangélikus teológia hallgatója lett. Már ebben az időszakban sok költeményt írt, miközben munkatársa volt a pozsonyi, Nyugat-magyarországi Híradó című napilapnak. 

Versek című első kötete 1904-ben jelent meg Pozsonyban.

1904. január 24-én azonban megszakadt ez a sikertörténet, hiszen öngyilkossági kísérletet követett el. A golyó azonban megakadt a bordájában.
Az első világháborúban hadköteles lévén azonnal besorozták, és 1914. ­augusztus 1-jén ezredével a galíciai ­Przemysl erődjébe vezényelték, ahol a tábori újságban közölte verseit. 1915. március 22-én Mihály öccsével együtt orosz fogságba esett. 

Kijev, Kozlov, Penza, Alatir, Petropavlovszk, Omszk és végül Krasznojarszk táborába kerültek. Itt újabb versek születtek, amelyeknek egy része hazakerült.

Mihály öccse halála után depresszió­ba süllyedt, kitört rajta a skizofrénia, és két héttel öccse halála után, 1917. ­július 25-én, 33 évesen elhunyt. A tízezer fogoly az orosz őrökkel együtt kísérte utolsó útjára. Holttestére vasabroncsot erősítettek, hogy felismerhető legyen, ha majd egyszer hazaszállíthatják földi maradványait. 

Bár történtek kísérletek a hazahozatalára, a mai napig a szibériai Krasznojarszkban nyugszik.

Gyóni Géza költészete az új Nemzeti alaptantervbe is bekerült. Hosszas viták után a nagy háború magyar lantosának három verse kapott helyet a gimnáziumi képzésben: törzsanyagként a Csak egy éjszakára, míg ajánlott irodalomként a Magyar katonák dala és az Alexis levele Alexandrához. Mindhárom költemény az ostromlott Przemysl várában született 1914-ben. Közülük a világirodalmi színvonalat képviselő Csak egy éjszakára a legjelentősebb alkotás.

Borítókép: Gyóni Géza (Forrás: Püski Kiadó)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.