Öt év után újra Budapestre jön a Depeche Mode

A 42 éve működő, kultikus brit zenekar a Memento Mori című világ körüli koncertsorozaton 2023. július 28-án a Puskás Arénában lép fel. A banda most először indul turnéra azóta, hogy idén májusban, 61 éves korában elhunyt a billentyűs-basszusgitáros alapító tag, Andy Fletcher.

Forrás: Live Nation2022. 10. 04. 14:21
null
Fotó: Anton Corbijn
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Rock & Roll Hírességek Csarnokának 2020-as újoncai, a Depeche Mode ma Berlinben bejelentette, hogy 2023-ban új albuma jelenik meg, és világ körüli turnéra indul. A Memento Mori turné a zenekar azonos című, 15. stúdióalbumának tavaszi megjelenését követően indul – olvasható a Live Nation közleményében.

Szakítva az eddigi hagyományokkal, a turné észak-amerikai koncertekkel kezdődik március 23-án, még a nyári európai stadionturné előtt. Többek között a New York-i Madison Square Gardenben, a chicagói United Centerben, a Los Angeles-i Kia Forumban és a torontói Scotiabank Arénában lesz látható a banda.

A Depeche Mode május 16-án kezdi meg európai stadionturnéját, amiben olyan híres helyszínek szerepelnek, mint a párizsi Stade de France, a berlini Olimpiai Stadion, a milánói San Siro Stadion és a londoni Twickenham Stadion. A turné teljes útvonaláról és a jegyértékesítési információkról további részletek a Depechemode.com oldalon találhatók.

A Memento Moriról Martin Gore így nyilatkozott:

A lemezen a világjárvány korai szakaszában kezdtünk el dolgozni, és témáit közvetlenül az aktuális időszak ihlette. Fletch halála után úgy döntöttünk, hogy folytatjuk, mert biztosak vagyunk benne, hogy ő is ezt akarta volna, és ez valóban pluszjelentést adott a projektnek.

Dave Gahan hozzátette: „Fletch szerette volna ezt az albumot. Nagyon várjuk, hogy megoszthassuk a rajongókkal, és hogy jövőre élőben is bemutathassuk a koncerteken.”

A Memento Mori a Depeche Mode 19. turnéja lesz, és több mint öt év szünet után térnek vele vissza. A zenekar legutóbbi fellépéssorozata, a 2017–2018-as Global Spirit volt az addigi leghosszabb turnéja, a banda több mint hárommillió rajongó előtt játszott 130 fellépés során Európa-szerte és Észak-Amerikában, amivel az év egyik legnagyobb bevételt hozó turnéját produkálták.

A Memento Mori a Depeche Mode 15. stúdióalbumaként jelenik meg, és a 2017-es, a kritikusok által is nagyra értékelt Spirit folytatása, amely 11 országban volt listavezető, és több mint húsz másikban az első ötben szerepelt. A Memento Mori 2023 tavaszán jelenik meg.

A százmillió feletti lemezeladásssal és több mint 35 milliós rajongótáborral rendelkező Depeche Mode továbbra is egy folyamatosan fejlődő, de ugyanakkor egyedülállóan nagy zenei hatású erő. A rajongók, a kritikusok és a zenészek számára egyaránt megkérdőjelezhetetlen inspirációt nyújtó Depeche Mode továbbra is előre halad, a Memento Mori album és turné az egyedülálló örökségük legújabb fejezetének nyitánya lesz – írja a Live Nation.

A budapesti koncertre jegyeket elsőként a regisztrált Live Nation-tagok tudnak vásárolni 2022. október 6-án 10 órától. A teljes körű jegyértékesítés október 7-én 10 órakor indul a Livenation.hu és a Funcode.hu oldalakon. A koncertre a normál belépők mellett különböző VIP csomagok is megvásárolhatók.

Borítókép: A Depeche Mode tagjai: Martin Gore és David Gaham (Forrás: Live Nation)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.