Közösségeink és közgyűjteményeink

Ha valaki a New York-i Magyar Kulturális Központot vezeti pár évig, majd a Londoni Magyar Kulturális Központ, azaz a londoni Liszt Intézet vezetőjeként olyan nagyszabású projektet hoz tető alá, mint az angliai magyar jelenlét lehetőségeit megsokszorozó Trafalgar-téri új épület megvásárlása és beüzemelése, az bizonyára jó példákkal, értékes tapasztalatokkal áll a hazai közgyűjteményeket összefogó helyettes államtitkárság élére. Hogy pontosan milyen elképzeléseket szeretne megvalósítani, arról kérdeztük Vincze Mátét, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkárát.

2023. 06. 09. 5:35
null
Budapest nemzeti múzeum kertje t Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Milyen területek tartoznak a helyettes államtitkárság alá?
– A koncepció az volt, hogy legyen önálló helyettes államtitkársága a közgyűjteményeknek és a kulturális beruházásoknak. Most három közgyűjteményi terület tartozik ide, a múzeumok, a könyvtárak és a levéltárak, illetve ugyancsak én vagyok a felelős a kulturális fejlesztések szakmai tartalmáért.
– Azt feltételezem, ezekben a háborús, inflációs időkben nem várhatók olyan nagyszabású beruházások, mint az elmúlt években.
– Valóban nem. Most a tervezési időszakba kerültünk, amit esetleg vissza fogunk sírni: időt nyertünk arra, hogy a beruházásokat megtervezzük, végiggondoljuk azok összefüggéseit. Most ugyanis föl lehet mérni az adottságokat, lehetőségeket, és megfogalmazhatjuk az elképzelésinket. Kétségtelen, hogy ezt nem mi választottuk. Az, hogy kitört a háború, hogy erre olyan brüsszeli válaszok születtek, amelyek gerjesztik az inflációt, megtépázzák az európai gazdaságot, az nem a mi döntésünk volt, de, ha már így alakult, kihasználhatjuk ezt az időt a józan és megfontolt tervezésre. Közben készülünk a békére. Fontos időszak ez.
– Hogyan látja a könyvtárak helyzetét?
– A könyvtári hálózat nagy és erős, az ország minden szegletében hozzá lehet férni könyvekhez. Ehhez mérhetően nagy feladatot szánunk nekik, hiszen kezelniük kell azt a problémát, hogy az emberek egyre kevesebbet olvasnak. Minden szakértő egyetért abban, hogy az olvasás élettani hatásai fontosak, viszont aki nem olvas, az elbutul. Hogy ezt a folyamatot megállítsuk, vagy legalábbis fékezzük, hogy csökkentsük a funkcionális analfabetizmust, hogy a fiatalok és idősebbek is többet olvassanak, abban nagyon nagy szerepe lehetne a könyvtári hálózatnak. Ez a kérdés erősen foglalkoztat bennünket a minisztériumban: hogyan lehet még több olvasót bevonzani a könyvtárakba.
– Elképzelhető, hogy a közeljövőben születik egy olvasást népszerűsítő program?
– Az biztos, hogy a könyvtáraknak nem az a dolguk, hogy raktározzák a könyveket, hanem az, hogy vonzóak legyenek, hogy olvasóköröket szervezzenek, találkozókat tartsanak, beszippantsák az érdeklődőket, promotálják a könyvtárat, az olvasást. Erre egyébként vannak remek, innovatív kezdeményezések, szerte az országban. Jó lenne, ha e sok jó gyakorlat mellé oda tudnánk tenni adatvezérelt rendszereket. Bármit keresek az interneten, a big data, azonnal felkínál egy csomó megoldást. Olyasmit is, ami nekem eszembe sem jutott volna. Mert a hirdetők – a statisztikai összefüggések alapján – pontosan tudják mit kell kínálniuk. Miért ne lehetnének erre képesek a könyvtárak is? Miért ne lehetne fölfűzni az olvasáskultúrát egy adatvezérelt rendszerre? Ha a rendelkezésre álló információkat elemezve feltárhatnánk, hogy egy-egy olvasónak mit érdemes a figyelmébe ajánlani, akkor a könyvtárak rendkívüli lendületet vehetnének. Hosszabb távon hozzájárulhatnának ahhoz, hogy többet olvassunk, ne sekélyesedjen el a gondolkodásunk, értelmezzük magunk körül a világot, és így tovább, egészen odáig, hogy boldogabbak legyünk. Ez lenne az az irány, amerre a könyvtárak képesek lennének megújulni, és egy nagyon fontos társadalmi problémára adhatnának nagyszerű választ.

 


– A múzeumok hasonlóan fontos kulturális igényeket elégítenek ki. Elképzelhető, hogy lesz múzeumnépszerűsítő program is?
– A múzeumok bizonyos szempontból a kulturális igények csúcsait képviselik. Hiszen múzeumokat sosem elsősorban magunknak, hanem az utánunk jövő generációknak építünk, akár évszázadokra előre. Amikor egy közösség megszervezi magát, előbb-utóbb fölmerül, hogy elmeséljük, mi mint közösség mit tettünk le az asztalra. Kik vagyunk mi. És akkor múzeumot hozunk létre azoknak a tárgyaknak, jelképeknek, amelyek választ adnak ezekre a kérdésekre, elmesélik a történeteinket. A múzeum identitást ad. Az elmúlt években számos jó példát láttunk arra, hogyan lehet a tárlatokat megújítani, hogy a ma emberének és a jövő generációnak is sokat adjanak. Ezeket a jó gyakorlatokat, hazai és nemzetközi példákat kell bemutatni, széles körben alkalmazni. Nem állunk rosszul semmivel: a szakembereink kiválóak, a műkincseink világhírűek. Keleten és nyugaton is igény van a bemutatásukra. Ez utóbbira számos példát mondhatnék csak az elmúlt egy évből. Dániában II. Margit királynőt személyesen kalauzolta a koppenhágai magyar nagykövet a világhírű aarhusi Moesgaard Múzeumban a magyar Déri Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum által kölcsönzött tárgyakat bemutató, hunokról és vikingekről szóló kiállításon. Berlinben a Szépművészeti Múzeum, a Ludwig Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum XX. századi gyűjteményének darabjai arattak osztatlan sikert. Amerikában az első európai királyokat többek között a Magyar Nemzeti Múzeum, a debreceni, a szegedi és a szentesi múzeumok tárgyai ismertetik, az Iparművészeti pedig nemsokára Kínában mutatkozik be. Ebből is láthatjuk: nincs okunk szégyenkezni, a magyar múzeumi szakemberek világviszonylatban is megállják a helyüket. Itthon sem rossz a helyzet. Vannak események és tárlatok, amelyek rekordokat döntenek. Tavaly a Múzeumok éjszakáján több mint háromszázezer látogató járta végig a kiállításokat, a Természettudományi Múzeum családi napján közel hétezer látogató vett részt. Ezek nagyon szép számok. A jövőre nézve az a cél, hogy hasonló eredményeket minél több, kisebb múzeum is fel tudjon mutatni. A múzeumokat pedig ne csak alkalmanként látogassák az emberek, hanem váljanak közösségi terekké. Ahova jó benézni, ahova jó elmenni, ahol találkozhatunk egymással és a múltunkkal. Erre a folyamatra jó példa a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum kertjének kinyitása.
– Hamarosan itt az idei Múzeumok éjszakája. Mire számíthatunk az idén?
– A Szent Iván éjjeléhez legközelebb eső szombaton, egy jeggyel látogatható a programban részt vevő összes múzeum az ország minden szegletében, s nemcsak a klasszikus gyűjtemények nyílnak meg, de az olyan szórakoztató jellegű gyűjtemények is, mint például a Zwack Múzeum. Minden múzeum készül valami különlegességgel, élőbbé válik azon az estén az intézmény. Az a tapasztalatunk, hogy aki részt vesz a Múzeumok éjszakáján, az utána többet fog kiállításokra, tárlatokra járni, akár úgy is, hogy elvisz magával másokat. Hasonlóan fontos esemény a Múzeumok Őszi Fesztiválja, ami szintén sokakat megmozgat.
– Nem mindenki tud elmenni minden múzeumba, ám éppen a közelmúltban jelent meg egy kutatás, amelyik arról számolt be, milyen sok időt töltünk az interneten. Van lehetőség arra, hogy a múzeumok megjelenjenek a digitális térben?
– Ahogy Kányádi Sándor mondta: föl kell hurcolkodnunk az internetre. Fontos, hogy a magyar történelem tárgyi emlékei digitálisan is elérhetők legyenek. Hogy mi tanítsuk a mesterséges intelligenciát a saját múltunkra, identitásunkra, ne mások tegyék ezt. A múzeumok esetében ez a folyamat nehezebben halad, hiszen szorosan összefügg a raktározás kérdésével, amely nem mindenhol ideális. A könyvtárak – különösen az Országos Széchényi Könyvtár – sokkal jobb helyzetben vannak. Itt meg kell említenem a levéltárakat is, amelyek a jogtörténet dokumentumait is őrzik. Jó lenne eljutni oda, hogy ezeket a párhuzamos rendszereket összehangolhassuk. Hogy úgy legyenek kereshetők az információk, hogy egymásra mutatva az írott és a tárgyi emlékek is megtalálhatók legyenek a digitális térben. Hatalmas lehetőségeket nyithat meg ez a munka, akár a manapság divatos családtörténet-kutatás, akár a XX. század történetének kutatása terén. A személyes múlt feldolgozása izgalmas kortárs jelenség, amelynek kiszolgálása akár pluszbevételt is jelenthet ez az intézményeknek.
– Vannak jól működő múzeumi baráti körök. Ezek hozzájárulhatnak valamivel a múzeumi élet gazdagabbá tételéhez? 
– Feltétlenül. Arra buzdítjuk a kulturális intézményeket, hogy nyissanak jobban a mecénások felé. A kommunizmustól örököltük az állam által kizárólagosan irányított kultúrafinanszírozási struktúrát, amely falat húzott a kultúrafogyasztók és a szolgáltatók közé. Sokkal egészségesebb, ha – ahogy szerencsésebb történelmű országok esetében természetes – cégek, a polgárok részt tudnak venni a finanszírozásban, ezáltal sokkal inkább tulajdonosi szemlélettel fordulnak a közintézmények felé. Jó lenne, ha erőteljesebben is megjelennének a magyar mecénások is a közgyűjtemények mellett. Elkezdett felnőni az a vállalkozói réteg, amely ezt megteheti és érdemes is megtennie. A mecenatúra presztízs, az igényesség bizonyítéka. Legalább ilyen fontos leszámolni a tévhitekkel, például azzal, hogy a múzeum, a közgyűjtemény egy ingyenes műfaj. Ahogy egy előadóművész a színpadon, úgy a múzeumi munkatársak, tárlatvezetők, múzeumpedagógusok, gyűjteménykezelők is szívüket-lelküket adják a szórakoztatásunk érdekében. Igyekezzünk ezt honorálni – adomány formájában, vagy az ajándékboltban, vagy a múzeumi kávézóban. Nem csak a milliárdosok klubjából kerülhet ki a múzeum barátja. Ez például egy olyan dolog, amely az angolszász országokban magától értetődő. De nem azért, mert az ottani múzeumok vagy az ottani történelem, az ottani identitás értékesebb lenne, mint a magyar. A magyar kultúra teljesítménye világszínvonalú. Fontos hogy higgyünk benne és legyünk rá büszkék. A magyar történelemnél gazdagabb múlt kevés akad, és ez a múlt, pontosabban a múlt mához szóló üzenete fontos. Higgyünk benne, és szeressük a közgyűjteményeinket!

Borítókép: Vincze Máté, a KIM helyettes államtitkára (Fotó: Teknős Miklós)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.