A Cziffra György-emlékév első, közönség számára is nyitott koncertje

A Cziffra fesztivál és a Szegedi Szimfonikus Zenekar közös koncertjének szólistája Szabó Marcell Junior Prima díjas zongoraművész, a Cziffra fesztivál Tehetség-díjasa, karmestere a Kossuth-díjas Medveczky Ádám. A koncertet a szintén Kossuth-díjas Balázs János zongoraművész művészeti vezetésével a Cziffra György-emlékév alkalmából rendezik meg a Szegedi Nemzeti Színházban holnap este fél nyolctól. Az emlékév remek koncertjeinek sorában ez lesz az első, amelyre a szabályok szerin ta szervezők már közönséget is beengedhetnek.

Magyar Nemzet
2021. 05. 10. 11:30
null
Fotó: Kondella Misi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Marcell, az est szólistája úgy nyilatkozott, hogy számára külön érzelmi töltete a koncertnek, hogy annyi idő után ez lesz az első közönség előtti fellépése, az pedig különleges jelentőséggel bír, hogy ezt a gyerekkora óta bakancslistás művet pont a Cziffra-emlékévben játszhatja. – A zongoraverseny a koncerttermekben az egyik legtöbbet játszott romantikus versenymű. A virtuóz futamok, fülbemászó dallamok, az érzelemdús, oroszos mély romantika tökéletes alkalmat nyújtanak, hogy újra élőben élvezhessük a zenét. Elvégre Rachmaninov is a depresszió utáni kilábalás után írta ezt a művet, így szeretettel ajánlom meghallgatásra ez után a nehéz időszak után mindenkinek – fogalmazott a zongoraművész, aki 2019-ben nyerte el a Cziffra fesztivál Tehetség-díját, amelyet a Cziffra életműdíj mellett Balázs János zongoraművész kezdeményezése nyomán, hagyományteremtő szándékkal alapítottak 2017-ben. Az elismerések célja a pályájuk elején álló tehetségek támogatása, valamint a legnagyobb kulturális értékeket felmutató emberi teljesítmények megbecsülése mind erkölcsileg, mind pedig anyagi hozzájárulással. A zsűriben hazánk elismert művészeit, tudósait és intézményvezetőit tisztelhetjük. Az emlékévben kiemelt cél az is, hogy a díjazottak, fiatal művészek fellépési lehetőséget kapjanak.

Az est szólistája Szabó Marcell zongoraművész
Fotó: Csibi Szilvia

Az első, közönség számára is nyitott koncert kapcsán Balázs János Kossuth-díja zongoraművész is megszólalt: – Boldog vagyok, hogy a nagy előkészülettel és munkával létrehozott Cziffra György-emlékév a kiváló online koncertek után végre közönséget is tud fogadni. Szabó Marcell és Medveczky Ádám koncertje a Szegedi Szimfonikus Zenekarral számomra különleges jelentőséggel bír, nemcsak azért, mert Cziffra és én is erősen kötődöm a zongoraversenyhez, hanem azért is, mert örülök, hogy a művet egy Tehetség-díjas művészünk, az orosz zene elhivatott tolmácsolója fogja megszólaltatni egy legendás karmester segítségével – fogalmazott az emlékév művészeti vezetője.

A koncertre, melyen Rahmanyinov: 2. (c-moll) zongoraversenye, op. 18 *** és Csajkovszkij: 6. (h-moll, „Patetikus”) szimfóniája, op. 74 hangzik el jegyek a Filharmónia szegedi jegyirodájában, a jegymester.hu internetes oldalon és a koncert előtt a helyszínen válthatók. A 194/2021. (IV.26.) Kormányrendeletnek megfelelően a koncerten a koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők vehetnek részt. A koronavírus elleni védettség igazolása belépéskor a védettségi igazolvány felmutatásával történik.

A zenekar, a szólista és a karmester

A Szegedi Szimfonikus Zenekar Dél-Alföld legjelentősebb zeneművészeti együttese. A Szegedi Szimfonikus Zenekar nevet 1969-ben vette fel a zenekar, amikor a legendás karmester és zeneszerző, Vaszy Viktor önálló intézménnyé szervezte az együttest. A zenekar a helyi koncertélet bázisa, folyamatos szereplője a nemzetközi pódiumoknak, emellett az operajátszás alapját jelenti az ország második legnagyobb operatársulatánál, a Szegedi Nemzeti Színházban. A koncertélet – ezzel a zenekar – fejlődésében jelentős szerepet vállaltak vezető karmesterei: az alapítókarnagyot követve 1975-től Pál Tamás, 1983-tól Oberfrank Géza, 1989-től egy rövid időre ismét Pál Tamás, majd 1991-től 1999-ig Acél Ervin állt a zenekar élén. 1999-ben kapott igazgatókarnagyi kinevezést a zenekar jelenlegi vezetője, Gyüdi Sándor. Az intézményvezetői és vezető karnagyi poszt 2008-ban, Gyüdi színházi főigazgatóvá történő kinevezésekor vált szét: öt évig Baross Gábor volt az igazgató, őt 2013-tól Lukácsházi Győző követi az intézmény élén. A zenekar karmesteri dobogóján vezető karmesterein kívül számos jelentős művész állt, t. k. Lamberto Gardelli, Carlo Zecchi, Ferencsik János, Kórodi András, Erdélyi Miklós, Lukács Ervin, Fürst János, Medveczky Ádám, Kocsis Zoltán, Kovács János, szólistaként rendszeresen szerepelnek kiváló magyar és külföldi művészek. Az együttes szinte egész Európát bejárta, emellett nagy sikerrel mutatkozott be Tajvan, Szingapúr, Brazília és Kína közönsége előtt. Lemezei a Hungaroton mellett olasz, spanyol, német, dán, belga, angol és amerikai cégeknél jelentek meg.

Szabó Marcell fiatal kora ellenére számos nemzetközi és hazai díjat tudhat magáénak. A Junior Prima díj (2015) után – 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban – Fischer Annie-ösztöndíjat nyert, az elmúlt években pedig számos nemzetközi versenyen aratott sikert. 2014-ben a szegedi 6. Nemzetközi Bartók Béla-zongoraversenyen első díjat, kortárs zenei és zenekari különdíjat, a 33. Nemzetközi Delia Steinberg Zongoraversenyen Madridban harmadik díjat, a 16. Nemzetközi Île de France Zongoraversenyen Párizsban első díjat és különdíjat nyert. 2017 februárjában debütált a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, ahol szintén Rahmanyinov második zongoraversenyét adta elő. Egy hónappal később százhatvan zongorista közül beválasztották a legjobb kilenc közé a New York Concert Artist nemzetközi zongoraverseny New York-i elődöntőjébe. 2018-ban elindította az Orosz zenei fesztivált, amelynek művészeti vezetője. 2019-ben a Cziffra fesztivál Tehetség-díjában részesült. Az utóbbi években olyan helyeken adott hangversenyt, mint az amszterdami Concertgebouw, a bécsi Konzerthaus, a birminghami Town Hall, a hamburgi Elbphilharmonie és a drezdai Musikfestspiele. Az orosz zene, ezen belül is Rahmanyinov zenéje örök vonzalom számára: különleges, oroszos dallamai, formai és harmóniavilága rendkívül közel állnak hozzá.

Medveczky Ádám Kossuth- és Liszt-díjas Érdemes művész, Artisjus- és Prima Primissima-díjas karmester, a Magyar Állami Operaház Mesterművésze és Örökös Tagja 1941-ben született Budapesten. Először zongorázni tanult, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában ütőhangszereken tanult. A Magyar Állami Hangversenyzenekar ütőhangszeres művésze volt több éven keresztül. 1968-ban felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző tanszakára, ahol tanára Kórodi András volt. 1971-ben a megszerzett diploma után olaszországi kurzuson vett részt, Franco Ferrara mesterképzőjén. 1969-ben bekerült a Magyar Állami Operaházba. Volt korrepetitor, karmester, 1990-től 1993-ig pedig az Operaház zeneigazgatója volt. Emellett 1974-től a Zeneművészeti Egyetemen tanít. 1974-ben elnyerte a Magyar Televízió első alkalommal megrendezett karmesterversenyének második díját, ami országszerte ismertté tette a nevét. Az évek során számos kortárs magyar opera ősbemutatóját is dirigálta. Közel hetven opera szerepel repertoárjában. Vendégkarmesterként Európa valamennyi országában megfordult, de több alkalommal fellépet az Amerikai Egyesült Államokban, Venezuelában, Japánban és Thaiföldön is. Karmesterként, az operaelőadások dirigálása mellett, vezényelte a szimfonikus zeneirodalom jelentős részét. – A komolyzenei élet fellendítésének elengedhetetlen feltétele a kulturális igényt támasztó közönség kinevelése, növelése, az utánpótlás biztosítása. Ha mindössze három-négy gyereket ragad magával a zene egy ifjúsági vagy bérletes hangversenyen, akkor a mi munkánk már nem hiábavaló – nyilatkozta egy korábbi szegedi koncertje alkalmával.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.