A Dal 2019: Plágium miatt kizárták az egyik versenyzőt a döntő előtt

Petruska helyett Oláh Gergő a legjobb nyolc versenyző között, A Dal fináléjában.

Forrás: MTI, OTS2019. 02. 18. 11:43
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Dal második elődöntőjének végén a műsor házigazdája bejelentette, hogy az egyik döntőbe jutott produkcióval kapcsolatban felmerült a plágiumgyanú. Amint a műsor készítőinek tudomására jutott a vád, azonnal elkezdték kivizsgálni az esetet, de az adás végéig, az idő rövidsége miatt nem érkezett meg a hivatalos szakmai és jogi állásfoglalás.

Mivel a készítők számára a verseny tisztasága és a szabályok betartása a legfontosabb, ezért csak reménykedni lehetett abban, hogy a plágiummal kapcsolatos megkeresés nem más, mint egy rosszindulatú, sértett ember zavarkeltési szándékú manipulációja. Az elmúlt évek során felmerült már A Dalban egyes produkciók kapcsán, hogy plagizáltak, de eddig egy olyan eset sem volt, ahol egyértelműen bebizonyosodott volna a plágium gyanúja. Ennek végső biztosítéka talán, hogy a versenyzők minden évben aláírnak egy nyilatkozatot, ahol az egyik pont kifejezetten erre az esetre súlyos pénzügyi büntetést helyez kilátásba.

A műsorkészítői csapat mindezek után mély megdöbbenéssel és sajnálattal olvasta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettesének és nemzetközi tekintélyű szakértőjének vasárnap érkezett szakmai állásfoglalását Petruska dalával kapcsolatban.

Fekete Gyula álláspontja szerint a két dal hangneme, tempója, hangszerelése, harmónia struktúrája, jellemző basszusmenete, dallamkezelése megegyező, ugyanaz. A Vampire Weekend dalnak a nagyon karakterisztikus refrénje is visszaköszön a Petruska dalban, amitől az egész Help Me Out of Here dal karaktere és hangulata megegyezik a White Sky-éval.

Tudva, hogy sok sláger ugyanabból a limitált eszköztárból építkezik, sok szám hasonlít egymásra, mégis, esetünkben a Petruska dal fent említett paraméterei túl nagy számban egyeznek meg a Vampire Weekend dallal, ezért a Help Me Out of Here c. dal plágiumnak minősíthető.

A szakmai állásfoglalás egyértelműen fogalmaz, így a műsor készítőinek, A Dal 2019 szabályzata értelmében azonnal ki kell zárniuk Petruskát a további versenyből. Az élő műsorban elhangzottak értelmében a döntő nyolcadik versenyzője az elődöntőkben a zsűritől és a közönségtől legtöbb pontot kapott versenyző, Oláh Gergő lesz.

Az MTVA a mostani közlemény kiadása előtt személyesen ismertette az érintettel a döntést és annak hátterét.

A kiadott közlemény emlékeztet rá, hogy a verseny elején a produkciók által aláírt jogi nyilatkozat lehetőséget biztosítana az MTVA számára tetemes kötbér azonnali érvényesítésére Petruskával szemben, de a vállalat vezetése úgy döntött, a kizárással az ügyet lezártnak tekinti és mostantól csak a magyar zene ünnepére, A Dal 2019 döntőjére koncentrál, így eltekint a kötbér megfizetésétől.

A fentiek alapján minden akadály elhárult a döntő képernyőre kerülése elől, így kijelenthető, hogy megvan a finálé nyolc versenyzője. Szombat este 19.30-tól Pápai Joci, Nagy Bogi, Szekér Gergő, a Fatal Error, Oláh Gergő, az Acoustic Planet, Vavra Bence és a The Middletonz küzd majd A Dal 2019 év dala címért a Duna Televízión és a Duna World-ön.

Az MTVA sok sikert kíván a döntőbe jutott produkcióknak! – olvasható a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.