A Dalriada Őszelő című új lemeze hommage a magyar szabadságnak

Szarvascsontváz néz farkasszemet velem egy őszi, avaros erdőben – hát eljött végre ez a pillanat is, a Dalriada Őszelő című új albumát tartom a kezemben. A magyar folk metál veteránjai visszatértek a zenei ősforrásukhoz, régi stílusukhoz, de az újabb hangzásukból is jut a lemezre, melynek szinte minden dala a magyar szabadságszeretetről szól.

Fotó: H-Music

Még sokat vitatkoznak majd arról, hogyan lehet jól ötvözni a népzenét a modern zenével, hogy ne csak „póri cifraság” legyen a dalon, hanem annak szerves része. Amíg mások ennek a végére járnak, addig én Dalriadát hallgatok, hisz ők ízlésesen keverik a régit az újjal, és ez kevés magyar zenekarnak sikerül. Jól emlékszem, hogy egy megboldogult ízlésű, régi indexes kultúrbojár „parasztmetálnak” nevezte a Dalriada stílusát – persze pejoratívan –, pedig bartóki értelemben bizony XXI. századi parasztmetál ez, mert értik és érzik a népzene lényegét, dalaikat is sokszor népzenei alapokra írják, no meg egy kezemen meg tudom számolni, hogy Arany János balladái­ból hány zenekar kovácsolt metálslágert. A Dalriadát éppen emiatt rengeteg külföldi hallgatja és szereti – még Japánban is turnéztak –, ezzel is cáfolva ama zenei életbölcsességet, miszerint a nemzetközi, egybites angollal írják a siker receptjét.

Pedig a siker nem az önfeladásból, hanem az önazonosságból ered, és erre igen jó példa a Dalriada eddigi életműve meg az Őszelő.

Az új albumuk hommage a magyar szabadságnak, hisz Rákóczi szabadságküzdelme, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, az alföldi betyárvilág tartozik a fő témái közé. Egynémely dal szövege pedig a XIX. századi nagy költőink verseire emlékeztet, és ez a fajta emelkedettség csoda jól megfér a harsogó gitárok, dübörgő dobok közepette – persze ehhez Binder Laura énekesnő jellegzetes hangja is kell. És valóban, ahogyan ígérték, az Őszelőn gitárjaikat mélyebbre hangolták, a népi hangszerek közül leginkább hegedűt hallunk, dudát egyáltalán nem, pedig azt az alföldi témákban nehéz elkerülni, a hangulata pedig kétségtelenül magyarosan melankolikus.

Az Ezer élet, ezer csillag az Ezer csillag című daluk metálos változata, hegedűvel, súlyos riffekkel. Ez volt a trianoni emlékév legszebb és legméltóbb dala, a Hazajáró felvételeiből készült klippel együtt hallgatva tudjuk meg, hogy mit jelent igazán magyarnak lenni. Kár, hogy nem karolta fel a jobboldali média. A Rákóczi zászlaja gyors ütemű, vérbeli kuruc nóta, karakteres dobpörgés jellemzi, olyan, mint egy toborzó – és még a Cum Deo pro Patria et Libertate jelmondatot is belefoglalták a refrénbe, amit jól ad elő a kórus. A Dúvad tipikus bujdosódal, power metálos beütéssel – főleg a gitárszólója –, melyet a Megjött a levél fekete pecséttel című népdal dallamára írtak, és remekül működik.

A lemez borítója

Az Őszelő, a címadó dal visszavezet a Dalriada ősforrásához, ez a nóta a legkorábbi stílusukra emlékeztet, a szövege, melankolikusabb hangulata a Téli ének hangulatát juttatja eszembe (Binder Laura ebben kissé úgy énekel, mint a Szent László balladájában). Ehhez hasonló a Földanya című daluk is, melyben végre hörgést is hallunk. Kiemelkedik még a Betyár-altató és a Huszáros pörgős, verbunkos stílusa, ez utóbbi hangsúlyos hegedűjátéka miatt is. Az Őszi éneket Ficzek András énekes, gitáros éneke uralja, már-már inkább szerelmes örömnépzene, mint metál, és Binder Laura végre hörög benne, jól ellenpontozva az előbbi énekét – ezt a tételt még jó párszor meghallgatom majd. Az eredeti Ezer csillag zárja a lemezt, melynél jobb útravalót aligha adhatnak a hallgatónak. Erős, önazonos lemez, magyaros melankólia és szabadságnosztalgia á la Dalriada.

Dalriada: Őszelő. H-Music, 2021.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=Or5l3HovzsM[/embed]