A Fonó több lemeze is toplistás már az év elején

Online koncertekkel és új lemezekkel búcsúztatta az óévet a Fonó. A 2020-ban megjelent albumok közül több már felkerült a nemzetközi toplistákra, illetve a hazai best of összesítésekbe – tudatta lapunkhoz eljuttatott közleményében a Fonó Budai Zeneház.

Magyar Nemzet
2021. 01. 07. 14:14
null
Lajkó Félix és zenekara Fotó: fono.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fonó az elmúlt évben 15 lemezt adott ki, amelyeket rendszeresen méltattak a kritikák. A világ legrangosabb nemzetközi világzenei toplistáján,

a World Music Charts Europe-on 2021 januárjában szerepel a legjobb húsz között, az Ötödik évszak Ne rejtsd el címmel 2020 őszén megjelent albuma, amely az irányadó lista 11. helyén került fel

a meghatározó fórumra – derül ki a Fonó közleményéből. Az albumot az Ifj. Csoóri Sándor Sündi (brácsa, hosszú nyakú tambura, koboz, ének) hívására alakult kiváló formáció jegyzi, amelynek tagjai Hegedűs Máté (hegedű), Zimber Ferenc (cimbalom), Szabó Csobán Gergő (bőgő, ének) sajátos zenei világát meghatározó énekesnője pedig a magyar-francia Izabella Caussanel. A zenekar októberben bemutatkozott a WOMEX (World Music Expo) showcase programjában is, koncertjüket világszerte követték az online felületeken a zenei szakemberek – részletezi a közlemény. A lemezről további információ a Fonó weboldalán, a WMCE toplista pedig itt érhető el.

Az Ötödik évszak zenekar
Fotó: Fonó.hu

A régió zenéit szemléző Balkan World Music Charts negyedéves listájának dobogós harmadik helyére került Lajkó Félix & Band START című albuma, amely november elején látott napvilágot.

A virtuóz hegedűművész öttagú zenekarával több emlékezetes koncert után vette fel az első közös lemezt, amelyen láthatóan megtalálták a közös hangot. Új Lajkó-szerzeményeket, inspiráló zenefolyamot hallhatunk kiváló alkotótársak közreműködésével. A lemez elérhető a Fonó webboltjában. A Balkan World Music Charts toplistáját pedig itt tekinthetik meg.

Lajkó Félix és zenekara
Fotó: Fonó.hu

A fenti lemezeket játssza többek között a melbourne-i és a belgrádi rádió, ahogyan a Poklade Balkantransz című albumát is, de méltatta a hazai kritika is – áll a közleményben.

A 2020-ban megjelent lemezekből a 25 éves Fonó készített egy lejátszási listát ízelítőül, amely itt meghallgatható.

WMCE toplistán szerepel egy további magyar lemez: ugyanebben a hónapban Lakatos Mónika & the Gipsy Voices Hangszín című lemeze – a Folk Európa kiadványa – a 19. helyen került fel a világ legjobbjai közé.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.