A Keresztúri esték felpezsdíti a régió kulturális életét

Határokon átívelő összművészeti programsorozat várja az év nagy részében a helyieket és a tokaji borvidék látogatóit. Kalocsai ­László, a Keresztúri esték elvevezésű programsorozatot életre hívó Kultúra a Magyarságért Nonprofit Kft. ügyvezetője a Magyar Nemzetnek adott interjúban kiemelte: a falvak vagy a kisebb városok életében ritka és egyedülálló, hogy az emberek helyben minden hétvégén változatos programokat látogathassanak, és nemcsak helyi, de országos és határon túli művészeket is megismerhessenek. Viszont a rendezvényeket az ellenzéki sajtó politikai alapon támadja.

Nagy Kristóf
2020. 10. 31. 8:12
null
Fotó:Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Hogyan járul hozzá a Kultúra a Magyarságért Nonprofit Kft. a zempléni régió kulturális életéhez?

– Kezdeményezésünk célja az volt, hogy bővítsük Bodrogkeresztúrnak és tágabb térségének, vagyis a tokaji borvidéknek a kulturális és kikapcsolódási lehetőségeit. A Kultúra a Magyarságért ezt a célt szolgálja megalakulása óta azzal, hogy életre hívta a Keresztúri esték elnevezésű programsorozatot.

– Miért különleges a Keresztúri esték? Mivel nyújt többet, mint a hagyományos kulturális programok?

– Bodrogkeresztúr kis település, alig több mint ezer lakossal.

A legközelebbi nagyvárosok, Nyíregyháza, Miskolc vagy Debrecen ötven-száz kilométerre vannak, így a Keresztúri esték nemcsak a falu, de az egész térség kulturális életét felpezsdítette.

 

Sőt a belföldi turizmust is előmozdítja, mivel a borvidékre érkező utazók számára elérhető lehetőségek is bővülnek ezáltal.

– Azért összességében nem ritkák a kulturális programok. Miért ezek a heti rendszerességű rendezvények teszik mégis különlegessé a helyi kulturális életet?

– A nagyvárosokban élők számára valóban nem túl beszédes egy minden héten megrendezett kulturális programsorozat. De a vidéken élők a legtöbb faluban, sőt kisebb városban kevés minőségi szórakozást, kikapcsolódást nyújtó kulturális rendezvényen vehetnek részt.

– A tokaji borvidéken azért több program és fesztivál közül is válogathatunk. Miben nyújt többet a Keresztúri esték ezeknél?

– Igen, ez igaz, ugyanakkor a borvidéken szinte csak nyáron tartanak nagyobb szabású fesztiválokat a turistaszezonban, illetve a szüreti mulatságokkal együtt is legkésőbb októberig látogathatók ezek a rendezvények. Az október és június közötti időszakban viszont csak korlátozottan, elsősorban a nagyobb településeken van érdemi kulturális élet. A hetente megrendezett előadásokkal pontosan ezt a nyolc-kilenc hónapos űrt kívántuk kitölteni már a 2017-es induláskor, és a jövőben is ezt a célt szolgáljuk. Válaszolva kérdése második részére, azért is mondhatjuk, hogy a Keresztúri esték különlegesek, mert a helyi előadók mellett nem csak a távolról érkező, országszerte ismert művészeket hívjuk meg.

Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a Felvidék kulturális életének szereplőit is meghívjuk, ezzel összetartva a mindössze a határok meghúzásával elválasztott zempléni régió magyarságának összművészeti életét. A helyi tehetségek mellett olyan közismert fellépőket is meghívunk, mint a kassai Thália Színház társulata.

 

Fotó:Mirkó István

 

– Kiket céloznak a programok?

– Minden érdeklődőt várunk, a sokszínű programok közül ugyanis mindegyik korosztály megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Alapvető elvünk, hogy magas művészeti színvonalú eseményeket kínáljunk. Bátran kijelenthetem, ezt elérhetővé tette a Kultúra a Magyarságért, mivel rendezvényeink szinte mindegyike telt házas volt az elmúlt több mint három évben. Ráadásul nem csak a helyiek kikapcsolódását segítjük, mivel a látogatók körülbelül csak egyharmada helyi. További egyharmaduk érkezik a régióból, sőt Miskolcról vagy Nyíregyházáról is, míg nagyjából ugyanennyien az ország más részeiből látogatják a programokat.

A rendezvények ingyenesek, de aki szeretné, ezerforintos, jelképes összeggel támogathatja a nehéz helyzetben lévőket.

 

– Ezek szerint a Kultúra a Magyarságért karitatív tevékenységet is folytat?

– Alapvetően nem. A támogató tevékenységünk keretében a jelképes hozzájárulásokat teljes egészében a rászorulóknak ajánljuk fel olyan szervezeteken keresztül, mint a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vagy a Kárpátaljai Ferences Misszió.

– A nonprofit jelleg eleve kizárja a bevételorientált működést. Hogyan lehetséges ennek ellenére hétről hétre megszervezni ezeket az esteket? Kik a támogatói a vállalkozásnak?

– A kulturális programokat, a régió népszerűsítéséhez, megismertetéséhez kapcsolódó feladatokat részben az üzleti partnereinkkel kötött együttműködésből, részben pályázati pénzből, részben pedig a tulajdonosi kör egyéb tevékenységéből származó bevételekből tudjuk megszervezni. Ez a finanszírozási, működési gyakorlat egyébként garantálja, hogy a jövőben is megrendezhessük ezeket az esteket.

– Milyen egyéb tevékenységet végez még a Kultúra a Magyarságért?

– Összességében kívánjuk előmozdítani a térség, tágabb értelemben a tokaji borvidék kulturális és turisztikai életét. A Keresztúri estéken kívül külföldi újságíróknak szerveztünk úgynevezett study tourokat, vagyis bemutattuk nekik a térséget annak érdekében, hogy külföldön is megismertessék az utazni vágyókkal. Ezeknek az utaztatásoknak a megszervezését a Magyar Turisztikai Ügynökség is támogatta, nyilvános, mindenki számára elérhető pályázati források segítségével. A rendezvényeinkhez a Nemzeti Kulturális Alap is hozzájárult. A Henye Borászat ad otthont minden héten a rendezvényeknek, ingyen nyújtva a birtokon található, csodálatos kilátással rendelkező, exkluzív rendezvényközpontot. A borászat bevételét mindössze a vendégek fogyasztása adja, szemben például azzal, ha egy esküvőre adnák ki a helyiséget. Ezzel gyakorlatilag ki is merült a támogatóink köre, minden egyéb költséget piaci forrásokból finanszírozunk.

– Az ellenzéki sajtóban több támadás is érte a Kultúra a Magyarságért Nonprofit Kft.-t, illetve az ön személyét is. A vádak szerint azzal, hogy a tulajdonosi körben a kormányhoz közeli érdekeltségek is felbukkannak, hatalmas állami pénzeket kapnak. Legutóbb arról cikkeztek, a Szerencsejáték Zrt.-től 15 milliós támogatást kaptak.

– Ezek a vádak alaptalanok. A Szerencsejáték Zrt. példájánál maradva fontos tisztázni, hogy az állami cég nem támogatja a Kultúra a Magyarságért tevékenységét. Üzleti megállapodásról van szó, a Szerencsejáték reklámtevékenységre, tehát szolgáltatásért fizet minden évben, 2020-ban például 15 millió forintot. Az összeg ellenértékeként minden reklámanyagunkon szerepel a Szerencsejáték logója, a szerződéses feltételek teljesítését pedig rendszeresen és szigorúan ellenőrzik. Szintén szigorú elszámolást várt el a turisztikai ügynökség és az NKA is, ezek a költségek pedig a nonprofit kft. nyilvánosan elérhető beszámolóiban is fel vannak tüntetve.

– Nem tűnik kirívó összegnek a Szerencsejátéktól kapott pénz. Összességében mire elég, mennyibe kerül egy-egy est megrendezése?

– Változó, alkalmanként hét-nyolcszázezer forintba kerül egy-egy rendezvény. Összességében tehát a Szerencsejátéktól származó bevétel és az esetleges pályázati források nagyjából a teljes költségeink felét fedezik, a kiadások másik felét – mint említettem – a tulajdonosi kör egyéb üzleti tevékenységéből, elsősorban a borvidéken folytatott borászati tevékenységből finanszírozzuk. Meg kell jegyeznem azt is, hogy a nonprofit jelleg miatt minden bevételt a működési költségekre kell fordítani, abból a tulajdonosok egy fillér profitot sem oszthatnak szét.

– Ha minden átlátható, miért éri ennyi támadás a tevékenységet?

– Egyértelműen politikai jellegű támadásokról van szó, de szerencsére a rendezvényekre látogatók és a helyi lakosok sem ülnek fel ezeknek a megalapozatlan vádaknak.

A rendezvényeink, a meghívott előadók és az egyéb tevékenység is független a politikától, és a vendégeink sem a politikai nézeteik alapján döntik el, részt vesznek-e a programokon.

 

– Hogyan próbálják átvészelni a koronavírus-járványt, illetve ehhez miként tudtak alkalmazkodni?

– Ahogy említettem, hosszú távra tervezünk. 2017 óta több mint száztíz estét tartottunk meg, és a járvány miatt elrendelt tavaszi korlátozások is csak átmeneti leállást okoztak. Áprilisban nem tudtuk megtartani a programokat. Ezt követően online, míg a korlátozások után kisebb létszám mellett rendeztük meg az előadásokat. Az érdeklődés nem csökkent, de a járványügyi szabályok betartása miatt kevesebb érdeklődőt tudunk fogadni. Mivel a régióban a hagyományos nyári rendezvények száma visszaesett, ebben az évben a Keresztúri estéket a nyári időszakban is megrendeztük. Célunk továbbra is az, hogy egyrészt a település és a régió lakosságának nyújtsunk egész évben színvonalas, de hozzáférhető kulturális programokat, másrészt idehaza és külföldön is népszerűsítsük a régió és a tokaji borvidék egyedülálló adottságait, színesítsük az idelátogatók számára elérhető programok körét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.