A magyar fővárost is érinti jövő őszi európai turnéján a Simply Red

A Mick Hucknall által vezetett világhírű brit soul-pop formáció 2020. november 23-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Forrás: MTI2019. 09. 16. 23:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Simply Red nemrég tette közzé, hogy idén novemberben Blue Eyed Soul címmel új stúdiólemezt jelentet meg. Az albumot jövőre egy 33 állomásos európai arénaturnén mutatja be a csapat, amely az új szerzemények mellett természetesen legnagyobb slágereit is eljátssza – közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.

A koncertsorozat 2020 októberében Newcastle-ban indul, az egyesült királyságbeli és írországi állomások után Németország, Ausztria, Svájc, Franciaország, Belgium, Olaszország, Szlovákia és Csehország következik, Budapesten november 23-án játszanak, majd Varsó és Amszterdam zárja a sort.

A Simply Red, amelynek az énekes-dalszerző Mick Hucknall alapítója és névadója is volt, 1985-ben alakult Manchesterben. Az együttes eddigi csaknem három és fél évtizedes pályafutása során több mint 50 millió albumot adott el és tízmillió ember előtt lépett fel világszerte. A Simply Redhez olyan slágerek fűződnek, mint a Holding Back The Years, az Ev'ry Time We Say Goodbye, az It's Only Love, az If You Don't Know Me By Now, a Something Got Me Started, a Stars, a For Your Babies, a Fairground, a The Air That I Breathe, az Angel vagy a Sunrise.

A zenekar eddig tizenegy stúdióalbumot adott ki, a legutóbbi, a Big Love 2015-ben jelent meg, miután öt év szünet után újra összeálltak.

Tíz évvel ezelőtt Budapesten, a Simply Red búcsúturnéja keretében a Kapcsolat koncerten mintegy 200 ezer ember előtt lépett fel a csapat. Mick Hucknall 2013-ban szólókoncertet adott a Budapest Sportarénában.

A Simply Red Blue Eyed Soul című új albumát a londoni British Grove Studiosban rögzítették, valamennyi dalt Mick Hucknall írta, aki Andy Wrighttal a producere is volt az anyagnak.

Az együttesben Mick Hucknall mellett Ian Kirkham (szaxofon, billentyűs hangszerek), Steve Lewinson (basszusgitár, vokál), Szuzuki Kendzsi (gitár, vokál), Kevin Robinson (trombita, szárnykürt, ütőhangszerek, vokál), Dave Clayton (billentyűs hangszerek) és Roman Roth (dob, vokál) szerepel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.