A nagy négyes dalai élőben

Két helyszín, két színpad, neves magyar és nemzetközi fellépők, tematikus előadások, visszaemlékezések – és persze több tucat The Beatles-dal. Természetesen élőben. Beatles Weekend elnevezéssel hazánkban első ízben rendezik meg Liverpool után azt a nemzetközi seregszemlét, amelynek az Analog Music Hall, valamint a Hard Rock Cafe Budapest ad otthont.

2019. 10. 01. 14:51
null
A The BlackBirds szeretné itthon is megidézni a liverpooli rendezvény hangulatát Fotó: Muller Andras
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor a boldog-szomorú hatvanas években a rádiókészülék keresőgombját csavargatva megszólalt a The Beatles – Day tripper című slágere, akinek volt füle a hallásra, a négy gombafejű fia­talemberrel együtt dúdolta a fülbemászó dallamot. Ezúttal egy hétvégi kirándulásra invitál bennünket a The BlackBirds zenekar, amely a dalok élethű interpretálása mellett korhű öltözetben, korabeli hangszerekkel és felszereléssel immár tizenöt esztendeje tiszteleg a „nagy négyesként” is emlegetett műfajteremtő banda munkássága előtt. Többek között közel ezer (!) koncerttel a hátuk mögött, valamint a liverpooli Beatles-fesztiválon sikeres szereplésüknek köszönhetően betagozódhattak a világ top öt zenekarába; de nem utolsósorban elnyerhették a magyar Beatles-múzeum, az „Egri Road hivatalos zenekara” megtisztelő címét is.

Hogy az említett nemzetközi rendezvény adta-e az ötletet az első magyar szervezésű nemzetközi Beatles-fesztivál, a Beatles Weekend tető alá hozatalához, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy október 5-én és 6-án 14 órától, illetve 14.30-tól neves külföldi vendégekkel tűzdelve két színpadon, valamint két helyszínen is zajlanak majd a programok. Szombaton B. Tóth László műsorvezetésével az Analog Music Hallban, vasárnap pedig a Hard Rock Cafe Budapest exkluzív helyiségében szólalnak meg az emblematikus Beatles-dalok. A szombati közreműködők között találjuk a liverpooli Beatles-múzeum nagykövetét, az ukrán nemzetiségű Szergej Radcsenkót, Petruska András énekes-gitárost, aki némi akusztikus csemegével szolgál, Helen Andersont, akinek John Lennon emblematikus sapkáinak dizájnját köszönhetjük, valamint Jay Goeppner fanatikus chicagói előadót. Utóbbi a házigazda The BlackBirds zenei kíséretével lép színpadra (a páros másnap más műsorral lép fel), de a magyar tribute-csapat az est másik fénypontjaként az idén éppen ötvenesztendős Beatles-album, az Abbey Road koncertszerű bemutatása kapcsán Vitáris Ivánt, az Ivan & the Parazol frontemberét is vendégül látja. Eközben a kisszínpadon az utánpótlás, vagyis a Beatles-tehetségkutató nyertese, a Beatlejuice nyitja majd a sort, de ott lesz a KFT-dobos Márton András, valamint a belmondós Czutor Zoltán is.

A The BlackBirds szeretné itthon is megidézni a liverpooli rendezvény hangulatát

A vasárnapi Beatles-hétvégezők a Hard Rock Cafe Budapest nagyszínpadán bizonyára élvezettel hallgatják majd Mikó István színművész kedvenc zenekaráról, valamint a Mindhalálig Beatles című színdarabról szóló előadását. S hogy a zenerajongó ez alkalomra se maradjon muzsika nélkül, Jay Goeppnertől, valamint a The BlackBirsdtől elhangzik majd mindaz, ami a szombati műsorfolyamba már nem fért bele: a legszebb Lennon-balladák unplugged interpretációban, megfűszerezve néhány The Beatles-ritkasággal.

A The BlackBirds, illetve a magyar Egri Road Beatles Múzeum által szervezett előadások, koncertek mellett helyet kap a gasztronómia is, valamint lesz hangszerkiállítás, megvásárolható hivatalos ajándéktárgyak és persze a gyűjtők legnagyobb örömére lemezbörze is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.