A száz éve született Bessenyei Ferenc színművészre emlékeznek vasárnap

Száz éve ezen a napon született Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a magyar színjátszás nagy alakja. Ebből az alkalomból emléktáblát avatnak, díjat adnak át, beszélgetéssel és gálaesttel emlékeznek a művészre.

Forrás: MTI2019. 02. 10. 12:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bessenyei Ferenc (1919-2004) születésének 100. évfordulóján, vasárnap délelőtt emléktáblát avatnak az V. kerületben, a Kálmán Imre utca 10. számú házon, ahol a színész első önálló lakása volt Budapesten.

A PIM – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet délután Bessenyei Ferenc és Komlós Juci 100 címmel vetítéssel egybekötött beszélgetést tart a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A rendezvény vendége Földessy Margit színművész, Komlós Juci lánya, valamint Gervai András író, újságíró. A beszélgetést Gajdó Tamás színháztörténész vezeti.

Hódmezővásárhelyen szintén délután avatnak emléktáblát Bessenyei Ferenc szülőházán, a Fűzfa utca 6. szám alatt. Utána adják át a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat a színészről elnevezett művelődési központban, ahol emlékestet is tartanak. Az elismerést Huszti Péter és Piros Ildikó színművész, valamint a Bessenyei Színkör és Gyerekszínkör nyerte el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.