A tánc világnapja alkalmából online gálaműsort mutat be a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház

Az előadás 20 óra 30 perckor látható a Nemzeti Táncszínház honlapján, a Táncszínház Online oldalán.

MTI
2021. 04. 28. 21:30
null
Fotó: WWW.JANOSKUMMER.COM
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szalay Tamás, a Magyar Táncművészek Szövetsége ügyvezető titkára elmondta: a vírushelyzet miatt idén sem lehet élő gálaestet tartani a táncművészek és a táncművészet ünneplésére. A gálaműsort hagyományosan az előző évben díjazott művészek produkcióiból állítják össze. Az idén a 2019-ben díjazott művészek produkciói láthatók a műsorban, amelyben bemutatják a 2020-ban díjazott művészeket, alkotókat is, akik a vírushelyzet miatti zárlat feloldását követően vehetik át az elismeréseket.

Mint mondta, a Magyar Táncművészek Szövetsége az idén nem adja ki szakmai díjait, mert a pandémia miatt nagyon sok táncegyüttes nem tudta élőben bemutatni új előadásait.

A világnapi gálaműsorban a Budapest Táncszínház, a Duna Művészegyüttes, a GG Tánc Eger, a Győri Balett, Jurák Bettina, a Magyar Állami Népi Együttes, valamint a Magyar Nemzeti Balett – Lee Yourim, Melnik Tatiana és Balázsi Gergő Ármin szerepel. Látható továbbá a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Miskolci Balett, a Pécsi Balett, Pirók Zsófia és a Szegedi Kortárs Balett produkciója is. A gálaest műsorvezetője Herczku Ágnes.

A tánc világnapja alkalmából több együttes készül programmal. Az L1 Egyesület az idő múlására hívja fel a figyelmet a világnap alkalmából ingyenesen elérhető online programjával, amelynek alkalmával korábbi fesztiválján rögzített előadásokat oszt meg a közönséggel. A Góbi Rita Társulat tréningre és beszélgetésre várja az érdeklődőket, valamint egy táncfilmet is bemutat a világnapon.

Góbi Rita: Volitant
Fotó: Piti Marcell

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) online programjaként tárlatvezetés látható Szakály Györggyel a Róna Viktort bemutató kiállításban.

A világnap alkalmából közös videón mutatja be a táncművészet iránti tiszteletét nyolc vidéki balettegyüttes. Az Együtt, egymásért című videókollázsban, amely a Győri Balett Facebook-oldalán érhető el, a társulatok tagjai megmutatják mindazt, ami őket egyedivé teszi, amit a táncról gondolnak. Mindannyian elveszítették a lehetőséget a közönséggel való személyes találkozásra, a színpadról az online térbe szorultak. A közös videó célja, hogy egymás mellett állva hívják fel a figyelmet közös szenvedélyükre, művészetükre, a táncra.

A tánc világnapját a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezésére 1982-ben ünnepelték először a táncművészetet megújító francia Jean-Georges Noverre (1727–1810) születésnapján. E napon szerte a világon a táncelőadások mellett a táncművészet művelőinek megbecsülésére is ráirányítják a figyelmet. Az elhúzódó koronavírus-járvány miatt a táncművészek túlnyomó többsége Magyarországon is nehéz helyzetbe került.

A világnapra a magyarországi üzenetet Frenák Pál táncművész, koreográfus fogalmazta meg. „Rendkívüli évet és egyúttal nem kevés megpróbáltatást tudhatunk a hátunk mögött, az ilyen időszakok pedig reflekcióra sarkallnak” – írja.

Mint kiemeli, a lelki feltöltődés most fontosabb, mint valaha, a mozgásművészet pedig éppen ezt a kapaszkodót adhatja a kezünkbe.

Mint írja, meggyőződése, hogy a legnehezebb helyzetekből, így a mostaniból is, van kiút, feltéve ha van bátorságunk feltenni a leglényegesebb kérdéseket és igazán őszintének lenni magunkkal. „Számomra a mély belső indíttatásból történő alkotás, a mozgásművészet, a tánc pontosan ezt jelenti” – fogalmaz az alkotó.

Az idén a tánc világnapjára Friedemann Vogel táncművész fogalmazta meg a nemzetközi üzenetet, amelyet az ITI Magyar Központja juttatott el az MTI-hez. Mint írja, minden a mozgással kezdődik, amely mindannyiunknál ösztönös, a tánc pedig kommunikációhoz finomodott mozgás. Bármennyire is fontos és lenyűgöző a hibátlan technika, végső soron az a lényeg, amit a táncművész a mozgásban kifejez.

„Táncosként folyamatosan mozgunk, és felejthetetlen pillanatok megalkotására törekszünk. […] Ezért, amikor egyszer csak nem léphetünk fel, a színházakat bezárják és a fesztiválokat lemondják, a mi világunk megtorpan” – írja.

Mint kiemeli, a közelmúlt történelmében a táncközösségnek még soha nem volt ilyen közös kihívása abból a szempontból, hogy motivált maradjon, hogy megtalálja a létjogosultságát.

„Mégis, amikor valami értékeset elvettek tőlünk, pontosan akkor értékeljük azt, hogy valóban mennyire fontos az, amit csinálunk, és mit jelent a tánc a társadalom egészének” – írja.

„Úgy gondolom, hogy a fizikai és pszichológiai agilitás egyedülálló kombinációja segít minket a küzdelemben, hogy újra feltaláljuk magunkat, hogy folytassuk a táncot és inspiráljuk a világot” – zárja szavait a művész.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.