„A zene gyönyörködtet, segít és gyógyít”

A 2020-as év Fischer Annie-ösztöndíjasai adtak online koncertet tegnap a Gödöllői Királyi Kastély díszterméből. Az esten hozták nyilvánosságra az idei állami zenei ösztöndíjasok névsorát is. A virtuális eseményen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a zene fontosságára, segítő, gyógyító hatására hívta fel a figyelmet.

2021. 02. 21. 15:35
null
Fotó: Filharmónia Magyarország
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három állami zenei ösztöndíj biztosít szakmai előrelépési lehetőséget a pályakezdő művészeknek, amelyek a rendszeres pénzbeli támogatáson és a fellépési lehetőségeken túl hivatásuk elindításában is segítik a fiatal tehetségeket – olvasható a Filharmónia Magyarország lapunkhoz eljuttatott közleményében. Mint írják, a szakmai kuratóriumi döntések után ebben az évben rendhagyó módon az online térben hirdették ki, hogy kik kapták az állami elismerést zenei területen. Összesen huszonhárman részesültek ösztöndíjban.

A virtuális eseményen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntötte az idei díjazottakat. Mint mondta, egy ismeretlen agresszor ellen harcol a világ, ami ellen közös fegyverünk a vakcina, egyéni fegyverünk, válaszunk pedig a kultúra. Valamennyiünk felelőssége ma, hogy a pandémia jelenünket lekötő idejében is a jövő felé tekintsünk. – Fontos üzenetnek tekintem a három állami zenei ösztöndíj átadását a Filharmónia Magyarország online hangversenyén. A zene gyönyörködtet, segít és gyógyít – szoktuk mondani. Ma még a zene segítő és gyógyító hatásán van a hangsúly, de már most gondoskodnunk kell arról, hogy jobb időkben legyenek, akik gyönyörködtetnek bennünket. Ennek a feladatnak és felelősségnek teszünk eleget, amikor az ösztöndíjakat átadjuk – fogalmazott Fekete Péter. Majd hozzátette, idén Fischer Annie zenei előadó-művészeti ösztöndíjban tizenhárom, Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíjban hét, Lakatos Ablakos Dezső dzsessz-előadóművészeti ösztöndíjban pedig három fiatal részesült.

A háromszoros Kossuth-díjas magyar zongorista és kiváló művész Fischer Annie-ról elnevezett ösztöndíj tehetséges, fiatal hangszeres és énekes szólistákat díjaz. Idén megosztott Fischer Annie-ösztöndíjat kapott Ádám István (gitár), Bartos Barna (ének), Czirok Zoltán (harsona), Dolfin Balázs (gordonka), Hotzi Mátyás (gordonka), Kaposi Brúnó (orgona), Magyar Valentin (zongora), Szokolay Ádám (zongora), Sztathatosz Sebestyén (hegedű), Tasi Csaba (orgona), Tomasz Máté Milán (gordonka), Tóth Kristóf (hegedű) és Vojtek Jan (zongora). A Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíj célja, hogy segítse a fiatal zeneszerzőket és zenetudósokat pályájuk elején, továbbá lehetőséget teremtsen a magas színvonalú alkotótevékenységhez. Megosztott Kodály Zoltán-ösztöndíjban részesült Ajtai Péter (muzikológia), Békéssy Lili (muzikológia), Emszt András (zeneszerzés), Horváth Pál (muzikológia), Molnár Viktor (zeneszerzés), Oláh Dezső (zeneszerzés), Zámbó Jonatán (zeneszerzés). Lakatos Ablakos Dezső a magyar dzsessz történetének kiemelkedő alakja volt, akit a szakma a legjobb magyar altszaxofonosként tart számon. Játéka és zenei felfogása máig nagy hatással van a fiatal dzsesszmuzsikusokra. A róla elnevezett ösztöndíj célja, hogy segítse a harminc év alatti dzsessz-előadóművészek pályakezdését, művészi fejlődését. Az idei díjazottak: Gyányi Marcell (bőgő), Horváth Cintia (ének), Varga Dániel Áron (szaxofon).

Az ösztöndíjak átadása és a koncert visszanézhető a Filharmónia Magyarország YouTube-csatornáján.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.