„Akár az erdőben a vadnyom”

Kifelé bámult a vonatablakon, orrát az üveghez nyomta, és alig kivehetően motyogta el József Attila Talán eltűnök hirtelen című versét. Ternyák Zoltán önpusztító életvitelét ismerve különösen megrázó volt a költő sorait hallgatni tőle. Tizenhat éve, 39 évesen halt meg, halála óta keveset írtak róla, pedig a nevét egyre többször emlegetik a színházi szakmában, mint a rendszerváltás utáni évek meghatározó színészét.

Hamletként, az egyik legemlékezetesebb szerepében Fotó: MTI/Ilovszky Béla

Általában a tehetség egyik ismérve az, hogy megfejthetetlen: Ternyák Zoltánt nem érdemes és nem lehet kategóriák mentén megrajzolni, ő maga sem viselné ezt el, mint ahogy soha nem tűrt semmiféle béklyót. Lényege a titok volt és az a hiány, amelyből táplálkozva a nagyon rövid pályája mély és feledhetetlen alakításokat szült. Korszakos színészegyéniségnek nevezte pályatársa, Szarvas József, amikor úgy fogalmazott: „Zoltán magánproblémája volt szakmai értelemben a legizgalmasabb, de a kor, amiben élünk, rajtunk keresztül, általunk, kiejtette őt.”

Véleményformáló, kultuszteremtő alkotó, aki nagyon hamar, az ország egyik vezető teátrumában, a Katona József Színházban Hamlet szerepét játszhatta, majd a kőszínház rendje kivetette őt magából. Berobbanása a kilencvenes évek kultikus önéletrajzi regényéhez köthető, az autóbalesete után tolószékbe kényszerült Zemlényi Zoltán történetének, a Hoppáréziminek a főszerepével vált országosan ismertté, hiszen akkoriban az évad mérvadó darabjait a Magyar Televízió élőben közvetítette. A kilencvenes évek eleje talán az utolsó olyan megragadható idő, amikor éppen a televízió miatt a színészeknek még rajongóik, táboruk volt, és országosan ismerték őket.

Hamletként, az egyik legemlékezetesebb szerepében
Fotó: MTI/Ilovszky Béla

A Katonából távozó Ternyák Zoltán megtartásáért tucatnyi színész állt össze, az egyik első független csapat, a Kőváry Katalinnal megalapított Éjszakai Színház 1992-ben a társulat nélkül maradt Ternyákért született meg. Később a Jordán Tamás vezette Merlin Színházban többek között eljátszotta a Félkegyelműt, három karaktert egy személyben.

Kevés olyan, rezdüléseikben is működő színpadi párost látni, mint amilyen Szarvas József és Ternyák Zoltán kettőse volt Mrozek Emigránsok című drámájában a Pinceszínházban, ahol a közös lakásba szorult gőgös értelmiségi (Ternyák Zoltán) és a csetlő-botló munkás (Szarvas József) kettőse életre szóló színházi élményt adott. Játszott Bereményi Géza A turné című játékfilmjében, Mihályfy Sándor Ábel a rengetegben című alkotásában. Egyik legemlékezetesebb filmes munkája Dettre Gábor Felhő a Gangesz felett című filmjének drogfüggő Andrása volt, akit az utcán frissen megismert lány (Tóth Ildikó) próbál megmenteni.

Ha játszott, teljes lényével, minden idegszálával jelen volt, nem lehetett nem figyelni rá, hangja, tekintete véglegesen rátelepedett a nézői tudatra. A még rengeteg lehetőséget magában hordozó színész, „akár az erdőben a vadnyom”, hirtelen távozásával ráerősített tünékeny figurájára, és mindannyiunkban el nem mondott mondatokat hagyott. 2003-ban Czigány Zoltán író-rendezővel Mi lesz veled, fiú? címmel portréfilm készült róla. Ebben Tóth Tamás rendező gyermekien bájos, angyali figuraként írja le, fontos jelenségként, aki a színpadi és civil jelenlétével egyaránt folyamatosan tesztelt minket, hogy mit bírunk elviselni a végletek határán. De mint fogalmazott: „Előtte öt perccel és utána öt perccel már csak szeretni lehetett.”