Aki itthon maradt, a biztos végzet tudatában

Gérecz Attila sorsa tipikus huszadik századi magyar géniuszsors. Azért tipikus, mert egyszerre tragikus, felemelő és felháborító. Ha lenne magyar elveszett nemzedék, Gérecz Attila fémjelezné. Már ha elneveznénk azt a több ezer, tízezer fiatalt – és nem csak a művészeket –, akiknek életét derékba törte a kommunizmus sorsrontó gépezete.

Kitartásával az öttusa-válogatott keretébe küzdötte fel magát Fotó: Géreczhagyaték.hu

Életműve elfér egy vékonyabb kötetben, értéke, születésének körülményei miatt mégis a magyar irodalom élvonalába tartozik, még akkor is, ha nagymonográfia még mindig nem készült a költészetéről. Az viszont mindenképpen jó hír, hogy Kovács Dániel Gábor drámaíró – Az 1956-os drámatriptichon és az Erőss Zsolt tragikus haláláról szóló Élet a halálzónában című színdarabok szerzője – drámát ír Gérecz Attiláról, melyet várhatóan jövőre mutatnak be.

Ez különösen fontos, hisz Gérecz Attila élettörténete még nem vált a nemzettudat szerves részévé, mint Petőfié. Pedig ott lenne a helye, hisz személyén, történelmi példáján keresztül olyan napjainkban is időszerű kérdéseket lehet vizsgálni, mint a kivándorlást és a fiatalok helyzetét, a színdarab ugyanis arra keresi a választ, hogy miért maradt itthon, miért választotta a biztos börtönt, illetve a halált, amikor két testvére is várta volna a külföldi szabad, jóléti világban.

Pedig Gérecz Attilának alig 27 év jutott. Rövid életét tragédiák egész sora hálózta be: még 14 éves sem volt, amikor édesapja agyvérzésben elhunyt. Ezt tetézte, hogy az ország hamarosan hadszíntérré vált, és Attilát a nagyváradi hadapródképzőbe küldték, ahonnan a front közeledése miatt előbb Sümegre, később Németországba vezényelték.

Ott francia hadifogságba esett, és csak másfél év múlva, 1946. október 23-án térhetett vissza. Nyugatról hazatérve újból rossz hír fogadta: Ödön bátyja Angliába emigrált, 1947 elején pedig középső bátyja, Árpád is Svájcba menekült az egyre fenyegetőbbé váló kommunizmus elől. Soha többé nem látták egymást viszont. Négy év alatt teljesen széthullt a családja, egyedül maradt az édesanyjával.

Gérecz Attila intellektuális képességei már akkor megmutatkoztak. Mivel a háború miatt félbe kellett szakítania gimnáziumi tanulmányait, 1947-ben egy év alatt három év tananyagát pótolta be és 1948-ban, időben leérettségizett. Igyekezete hiábavaló volt: az új rendszer nem a szorgalmat, hanem a származást nézte, ezért nem vették fel egyetemre.

Az újabb törés után Csepelen kezdett el dolgozni vasesztergályosként. A munka mellett sportolt. Kitartása és egészen kivételes állóképessége lehetővé tette, hogy az öttusa-válogatott keretébe küzdje fel magát, lövészetben legyőzte a későbbi olimpiai bajnok Benedek Gábort is. Ekkor úgy tűnt, hogy az életében végre helyreáll a rend. De az 1952-es helsinki olimpiára nem jutott ki, ugyanis 1950. december 8-án államellenes összeesküvés vádjával letartóztatták. A koncepciós ügy célpontjai Gérecz Attila legjobb barátai voltak, az ő bűne mindössze annyi, hogy a fiúk kétszer a lakásában találkoztak egymással.

A kommunista vérbíróság nem finomkodott: az ügy 28 vádlottjából ötöt halálra ítéltek, ebből hármat végre is hajtottak – az egyik kivégzett Gérecz Attila legjobb barátja volt. Gérecz Attila az ügy kilencedik rendű vádlottjaként 12 évet kapott. A Duna partján fekvő váci börtönbe zárták, ahol a társadalom krémjét, a magyarság szellemi nagyjait tartotta fogva a társadalom söpredéke. Orvosok, tanárok, lelkészek, írók és költők társaságába keveredett, nem csoda, hogy ott kezdett el verseket írni.

A váci börtön gombüzemében és polírtermében orrfacsaró büdösség volt, az őrök nem szívesen tartózkodtak ott. Gérecz Attilának ez kapóra jött. De szellemi szabadsága a valódi iránti vágyat is megérlelte benne: 1954. július 18-án megszökött, kihasználva a Duna áradását, amely a szögesdrótos kerítést ellepve egészen a börtön faláig tört magának utat. Sikerült elfűrészelnie az egyik rácsot, és az emeletről belevette magát a megáradt folyóba. Negyven métert kellett úsznia a tomboló viharban úgy, hogy az őrök ne vegyék észre.

De sikerült neki. Három napig üldözte az ÁVH, míg elfogták. További két évet kapott a szökésért, és ezután az embertelen körülmények miatt szervezete legyengült, és a szökés sikertelensége miatt teljesen úrrá lett rajta a mélabú. Ekkor írta a legjobb verseit. Egészségügyi állapotának romlása miatt a váci rabkórházba internálták, ott a kevésbé szigorú őrizet miatt vécépapírra írta a verseit, amiket ki tudott juttatni a börtönből.

Kitartásával az öttusa-válogatott keretébe küzdötte fel magát
Fotó: Géreczhagyaték.hu

1956 végül neki is elhozta a szabadságot, november elsején kiszabadult, élete utolsó két hete pedig lázban égett: a szovjet támadás megindulásakor azonnal fegyvert fogott, és fegyverrel a kezében halt hősi halált Budapesten. Könnyűszerrel elmenekülhetett volna testvéreihez, akik tárt karokkal várták volna. De ő maradt, a biztos végzet tudatában is. Mert szerette a hazáját, és képes volt az életét adni érte.

Gérecz Attila erkölcsi nagyságát a Kiáltvány című prózai szövege bizonyítja, melyet 1956. november 3-án maga olvasott fel a Pofosz székházában: „Legyen elég végre a vérből és az örökös bosszúállásból. És ezt mi mondjuk: az ÁVH volt foglyai. Mi, akiknek kivégezték apját, testvérét, bajtársát. Mi, akiket gumibottal ütöttek és kurtavasba húztak éveken keresztül. Mi, akiket bitangnak és fasisztának szólítottak, akik a börtönökben töltöttük ifjúságunkat és vesztettük el az egészségünket. Elég volt a gyűlöletből. Kezünket nyújtjuk mindenkinek, aki tévedett, akit félrevezettek, és aki tanult és belátott.” Gérecz erkölcsi fölénye megingathatatlanná teszi az alakját, ám ezt a békejobbot sohasem fogadták el, és ma sem fogadják el azok, akik a bolsevizmus bűvöletében léteznek.