Alapos az Irodalmi Magazin Németh László-száma

Az Írott Szó Alapítvány, a Magyar Napló Kiadó, az Országos Széchényi Könyvtár és a Petőfi Irodalmi Múzeum által negyedévente megjelentetett Irodalmi Magazin című folyóirat idei első tematikus száma a százhúsz esztendővel ezelőtt született Németh László előtt tiszteleg.

Miklós Péter
2021. 04. 26. 8:15
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint a főszerkesztő, Kondor Péter János köszöntő írásából kiderül: a lap szerkesztőgárdája úgy véli, hogy Németh „alkotói életútját számos regény, dráma és műfordítás mellett több olyan nevezetes esszé is jelzi, amelyek jelentős ideológiai vagy irodalmi vitákat lobbantottak lángra. E viták nyomán gyakran igyekeztek őt megbélyegezni, a legkülönfélébb politikai skatulyákba zárni, mindezért máig nem alakulhatott ki hiteles kép a szerzőről. Lapszámunk célja tehát alkalmat adni olvasóinknak egy eredeti Németh László-portré kialakítására, amelynek során a szerző valódi szellemi alkatára figyelemmel illeszthetik helyükre az alkotói arckép egyes darabjait.”

Az Irodalmi Magazin mostani számában három Németh László-kutatóval készült interjú is olvasható. A Füzi Lászlóval, a kecskeméti Forrás folyóirat főszerkesztőjével, a Németh László Társaság elnökével, a Monostori Imrével, a tatabányai Új Forrás egykori főszerkesztőjével, valamint az Ekler Andreá­val, a Magyar Napló egyik szerkesztőjével zajló beszélgetések az interjúalanyok hosszadalmas és fáradságos Németh László-kutatásai eredményei­nek összegzését közlik komoly szakmai megalapozottsággal, ugyanakkor olvasmányos stílusban és az élő beszéd könnyedségével. Ekler Andrea fogalmazza meg, hogy „Németh László gondolkodásának egyik meghatározó eleme a szabadság igénye volt. Levelezéséből is kiderül, hogy számára nem a minősítés, hanem a továbbgondolást generáló, termékeny vita volt fontos.”

Az imént említett nagyinterjúkon kívül a kiadványban számos tanulmány vizsgálja a Németh László-i életművet különböző szempontok mentén és eltérő módszertannal, hiszen a szépirodalom, az eszmetörténet, az összehasonlító irodalomtudomány és a filológia egyaránt jelen van. Kiss Gy. Csaba Németh László Közép-Európa-képéről, Salamon Konrád a népi írókkal való kapcsolatáról, N. Pál József ötvenhatos szerepvállalásáról, Békés Márton „konzervatív forradalmi” eszméiről közöl tanulmányt, ugyanakkor Papp Endre Németh kultúra- és esztétikaszemléletéről, Cs. Nagy Ibolya Sütő András Németh László-élményeiről, Imre László az Irgalom című regény XXI. századi olvasatairól, Szentpály Miklós az író francia kapcsolatairól értekezik, Gelencsér Gábor pedig a Németh László-művek filmadaptációit tekinti át.

Az archív – Németh Lászlót, családját, baráti társaságát, hivatalos megjelenéseit megörökítő – fényképek mellett képzőművészeti alkotások (például Borsos Miklós grafikái és a hódmezővásárhelyi Hézső Ferenc festményei) teszik vizuálisan is vonzóvá az Irodalmi Magazin idei első számát.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.