Állandó társulat alakult a Zenthe Ferenc Színházban

Salgótarján önkormányzata és az Emberi Erőforrások Minisztériuma között támogatási szerződés jött létre.

Magyar Nemzet
2020. 06. 22. 22:00
null
A képen: Simon Lajos színházigazgató és Jókai Ági színésznő, társulati tag Fotó: Szalkai Péter
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár vendégművészek továbbra is részt vesznek az előadásokban, a Zenthe Ferenc Színház saját produkcióiban az új évadban leszerződtetett tagok fogják átvenni az előadások karaktereit. Az állandó társulat az egyik feltétele annak a támogatási szerződésnek, amely a színház működtetéséről Salgótarján önkormányzata és az Emberi Erőforrások Minisztériuma között jött létre, s amely három évre biztosítja a Simon Lajos színházigazgató és Susán Ferenc produkciós igazgató által vezetett teátrum működését.

A színház tagjai között köszönthet négy egyetemista fiatalt is, akik kétéves szakmai gyakorlatukat töltik el Salgótarjánban. Bocskai Virág, Hege Veronika, Kecskés Alexisz és Móczár Bence a Kaposvári Egyetem tanulója.

Simon Lajos színházigazgató és Jókai Ági színésznő, társulati tag
Fotó: Szalkai Péter

A fiatalokon kívül Kökényessy Ági, Házi Anita, Albert Péter, Vándor Éva, Hajdu Tibor, Rácz János, Kaszás Gergő, Bozó Andrea, Farkas Zoltán, Erdélyi Gábor, Baksa Imre, Jókai Ági, Máté Krisztián, P. Kerner Edit, Kántor Zoltán és Mikecz Estilla alkotja a színészkoszorút.

A Zenthe Ferenc Színház a 2020/21-es évadban hat bérlethez tartozó (Tanulmány a nőkről, Dollárpapa, A nagymama, Énekes madár, IV. Henrik, A tanítónő), két bérleten kívüli (Hét randi, Süsü, a sárkány) és három felolvasószínházi premierrel készül.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.