Álmodunk: azt jelenti, még élünk

Krúdy Gyula Álmoskönyvének új kiadása kitűnő olvasmány a karantén idején.

„Nem cselekszik helyesen az a mohó álmodó, aki ébredés után szomjas kíváncsisággal esik neki az álmoskönyvnek, hogy abból különös álmára nézve magyarázatot keressen. Az ilyen ember rendszerint pórul jár, mert az álmoskönyv zagyvaságai, tarkaságai, szimbólumai annyira megzavarják, hogy se előre, se hátra nem tud igazodni. Pedig a legtöbb álomnak van valamely értelme, ha nyugodtan, zavartalanul fogunk az álom kibogozásához” – írja Krúdy Gyula Álmoskönyvének Az álmoskönyvek haszontalanságáról című fejezetében.

Én nem értek az álomfejtéshez, és mint a legtöbb ember, nem is veszem komolyan, de Krúdy Gyula írásművészetéért rajongok, ezért aztán igen nagy örömmel vettem kézbe ezt az új kiadást is: a szerző először csak álomértelmezést írt, de aztán hozzátett még két könyvnyi anyagot a meglévőhöz, és ott már az a Krúdy Gyula szólal meg, akit ezer közül is felismerünk, akinek melankolikus, bölcselkedő prózáját annyira lehet szeretni. Ennek ellenére és ezzel együtt is érdemes elolvasni az álomfejtésről szóló részt is, mert időről időre megszakítja egy-egy nagyobb kitérő, ami egyszerűen csodálatos.

Az álomfejtés rész kedves és mulatságos, felmerül az emberben, hogy miért éppen azt jelenti mindaz, amit a több álmoskönyv és álomfejtő bölcsességét derekasan összehordó és olykor felülíró Krúdy ír róla… Hogy például ha álmunkban áfonyát enni azt jelenti, hogy lakodalomba hívnak, akkor vajon ha arról álmodunk, hogy lakodalomba hívnak, azt jelenti-e, hogy áfonyát fogunk enni? A válasz: nem. Vagy hogy értelmezhető-e napjainkban az „Áfiumot olvasni (Zrínyi Miklós tollából): régen látott barátoddal találkozol” mondat, amikor derék diákjainkat már a Szigeti veszedelemtől is kirázza a hideg?

Mégis, mégis van valami elképesztő kedvesség és kedély ebben a száraz felsorolásban, valami olyan, amit a magyar irodalomban csak Krúdy Gyula tud; és természetesen minden az erotikára vonatkozik, oda vezethető vissza, de nem lehet nem elmosolyodni és képzeletben összekacsintani a szerzővel az ilyen álomfejtéseken: „Agglegény (tudniillik agglegényt álmodni): szerény szerencse.” Ezért aztán tényleg érdemes irodalomként olvasni, ízlelgetni, kóstolgatni, mint Szindbád az ételeket, hiszen már az 1925-ben kelt Az olvasóhoz című fejezet legelső sorai megmutatják, mit tud a szerző: „Néhány esztendő alatt megérett Álmoskönyvem arra, hogy második nyomtatásban adjam őt azoknak a kezébe, akik Magyarországon és a határain túl is még mindig szeretnek álmodni. […]Mert amikor álmodunk: azt jelenti, hogy még élünk. A halottak nem álmodnak, mert hiszen ők már mindent tudnak.” Az ember teljesen elérzékenyül az ennyire tökéletes prózától. Vagy nézzék meg ezt a csak úgy odavetett mondatot: „A legtöbbet ruhafacsarásról, lyukas cipőről, új ruháról, némi kis jólétről álmodnak az emberek.”

Mindent tudott Krúdy Gyula, nemcsak az álmokról, a borongós hangulatokról, melyek megülik a lelket, de életben is tartják, a vidéki Magyarországról, a tenyérjóslásról, hanem az álmokon túli világról, az életről, a szerelemről. És most is tudná, mit kell csinálni, ebben a különleges, nehéz és talán soha meg nem ismétlődő időszakban, a karanténban, amelyben élünk. Hát ilyesmiket: „Hosszú, csendes esték munkája ez a könyv. Amely estéken a forgatott sárga lapok mögött feltünedeznek félig-meddig porrá válott öregasszonyok arculatai, akik falusi ifjúságomban, pattogó tűz mellett oly jelentőséget tulajdonítottak az álmoknak, mint akár a valóságos életnek. Inkább a saját mulattatásomra, inkább hosszú telek csendes eljátszadozására, esti órák halk elfuvolázására szerkesztettem ez álmoskönyvet, mint azért, hogy bárki is hitelt adjon a következő soroknak. Álom: játék, mint az élet… Néha komolyra fordul a játék. Az élet is, az álom is” – írta például 1919 telén (!).

Krúdy Gyula: Álmoskönyv. Magvető Kiadó, Budapest, 2020.