Alternatív formán gondolkodnak a cannes-i filmfesztivál vezetői

Spike Lee jövőre is hajlandó elvállalni a koronavírus-járvány miatt idén elmaradt cannes-i filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöki szerepét. Az idei hivatalos versenyprogram válogatását pedig Cannes 2020 címmel más fesztiválokon is szeretnék bemutatni.

Forrás: MTI2020. 05. 11. 13:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A cannes-i filmfesztivál elnöke, Pierre Lescure és az igazgató egyúttal arról is beszélt, hogy az idei filmmustra elmaradása miatt alternatív formán gondolkodnak, Cannes 2020 címmel készítenek elő egy válogatást, amely azonban nem versenyprogram lesz.

A Variety.com értesülése szerint a válogatásba kerülő filmek címeit júniusban hozzák nyilvánosságra. A programot Cannes 2020 címmel számos soron következő filmfesztiválon, így Torontóban, Deauville-ben, Angouleme-ben, San Sebastiánban, New Yorkban, a dél-koreai Puszanban és a lyoni Lumiere fesztiválon is szeretnék bemutatni.

A velencei filmfesztivállal való együttműködés is terítéken van, de még nem született megállapodás a két mustra között. „Megegyeztünk abban, hogy csináljunk valamit közösen, de még keressük a formáját” – mondta Lescure.

Az elnök szerint a cannes-i filmfesztivál elmaradása mintegy 5-10 millió eurós (1,7-3,5 milliárd forintos) veszteséget okoz, de ez nem rengeti meg az intézményt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.