Amatőr fotósoknak hirdet pályázatot a Nemzeti Színház

Amatőr fotósok számára hirdet pályázatot a Nemzeti Színház Trianon100 programsorozatának részeként: a Trianon és színház címmel meghirdetett pályázatra március végéig várják a fotográfiákat, áprilisban pedig közönségszavazást tartanak.

Forrás: MTI2020. 03. 02. 22:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Színház MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint a pályázatra 2019. január 1. után készített képeket várnak Trianon és színház témakörben, szabad asszociációban, egyéni felfogásban, „legyen szó akár színházépületről, előadásról, színművészekről vagy családi emlékekről, melyek összefüggésbe hozhatók a trianoni szerződéssel és a színházművészettel” – fogalmaznak a kiírásban.

A pályázatra 16 és 30 év közötti amatőr fotósok jelentkezhetnek Magyarországról és a Magyarországgal határos országokból. Egy pályázó legfeljebb három képet küldhet be a [email protected] e-mail címre a színház honlapján olvasható technikai feltételeknek megfelelően előkészítve.

A beérkezett fotókat a színház szakemberei előzsűrizik, a kiválasztott képekből a színház Instagram-oldalán közönségszavazást rendeznek. A feltöltött képeket a #trianon100foto hashtaggel látják el.

A közönségszavazás április 30-ig tart, az eredményhirdetést június 1-jén tartják. A zsűri által legjobbnak tartott, illetve a közönségszavazáson legtöbb szavazatot elért alkotót jutalmazzák, a jutalmakat a képekből készített kiállítás megnyitóján adják át – előre láthatóan ősszel, a Nemzeti Színház nyílt napján.

A zsűri tagja Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Bánfalvi Laura, a Nemzeti Színház kommunikációs osztályának vezetője és Eöri Szabó Zsolt, a színház fotográfusa. Az első helyezett díja 300 ezer forint értékű, a második helyezetté 200 ezer forint értékű, míg a közönségdíjas 100 ezer forint értékű ajándékutalvány.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.